Az óvszer az egyik legrégebbi fogamzásgátló módszer, sőt évszázadok óta használják a nemi betegségek elkerülése érdekében. Ám sok tévhit kering róla a fejekben. Ezeket most leromboljuk.

Míg évszázadokkal ezelőtt – a legjobb esetben is - állatok beléből készült kondomot kellett alkalmazni a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségek megelőzésére, ma már jóval kényelmesebb és mindkét nem számára biztonságosabb óvszerek vannak forgalomban.

Akad, ami olyan vékony, hogy szinte nem is érezni, más óvszer bordázott vagy épp illatos, ízesített. Ami közös bennük, hogy több tévhit is él velük kapcsolatban a köztudatban. Nézzük ezeket és cáfoljuk meg!

1. Az óvszer nem megbízható  

Helyes alkalmazás esetén a gumi óvszer akár 98 százalékosan is véd a nemi betegségekkel és a nem kívánt terhességekkel szemben. Igaz ugyan, hogy ehhez már az aktus első pillanatában fel kell helyezni, hiszen az előváladék is tartalmazhat ondót vagy épp fertőzéseket.

Fontos, hogy mielőtt használjuk, meg kell bizonyosodni a csomagolás sértetlenségéről, használati idejéről – ne legyen lejárt, mivel az óvszernek is van „élettertama" -, valamint felhelyezés közben is figyelni kell, nehogy elszakadjon. Bár erre kicsi az esély, hiszen anyagát nagy igénybevételre tervezték.

Az óvszer mindkettőtöket védiForrás: Shutterstock

 

2. Az óvszer kényelmetlen  

Természetesen sosem lesz olyan, mintha nem viselne semmit sem a férfi, de a jól megválasztott méret és típus rengeteget számít a komfortos használat szempontjából. Éppen ezért érdemes több gyártó többféle óvszerét is kipróbálni. A patikákban, gyógyszertárakban kapható standardek mellett a szexshopok kínálatát is ajánlott megnézni, hiszen például extra méretet csak ott lehet beszerezni.

A megfelelő méret továbbá az óvszer funkciójának betöltését is segíti, hiszen a túl kicsi elszakadhat, a túl nagy pedig leeshet.

3. Az óvszer ellehetetleníti az orális szexet  

Az óvszer nem akadálya az orális kielégítésnek, persze elvesz valamennyit az érzésből, de egy ultra vékony kondom használatával és egy fokkal erősebb kézimunkával épp úgy a csúcsra lehet juttatni a partnert. Tipp: válassz ízesítettet.

óvszerForrás: Shutterstock

4. Az óvszer mindentől megvéd  

A gyakori partnerváltogatás óvszer használata mellett sem a legbiztonságosabb életstílus. Számtalan olyan nemi betegség, fertőzés létezik, aminek átadásához már egy csók, egy érintés is elegendő. Természetesen óvszer nélkül rém rizikós az alkalom szülte együttlét, de kétségtelenül biztonságosabb, mint nélküle. Ez pedig mindkét nemre igaz!

5. Óvszert csak a lúzerek használnak  

Egy igazi férfi vigyáz magára és a partnerére egyaránt. Lehetséges, hogy nem is tudjátok, hogy nemi úton terjedő betegségetek van, hiszen számosnak közülük hosszú lappangási ideje van, sőt olyan is akad, ami csak a másik nemre veszélyes. A terhességgel is hasonló a helyzet.

Lehet, hogy azt gondolod: a megszakításos közösülés elegendő ahhoz, hogy elkerüljétek a nem kívánt terhességet, de az igazság az, hogy ez egy orosz rulett. Sőt, amikor a hölgy fogamzásgátlót szed, az sem véd 100 százalékosan hiszen számtalan dolog befolyásolja a gyógyszer hatékonyságát. Óvszert tehát a felelősségteljes férfiak használnak!

 Nyitókép: shutterstock