Bár a fizetett szexet elsősorban még mindig a férfiak veszik igénybe, egyre több nő keresi férfi prostituáltaknál a szexuális kielégülést.
Az Új-Dél-Walesi Egyetem egyik kutatója 21 ausztrál nőt és 17 női és férfi szexmunkást interjúvolt meg, hogy kiderítse, mi állhat amögött, hogy egyre több nő vesz igénybe szexuális szolgáltatásokat.
Míg a férfiak inkább a változatosságot keresve mennek prostituáltakhoz, a nők inkább a finom erotikát keresik, ráadásul sokan egyfajta terápiaként fogják fel a fizetett légyottokat.

"Most először olyan környezetbe kerülnek, ahol minden róluk szól. Nem kell a másik fél véleményével törődniük. Nem kell orális előjátékkal fáradozniuk ahhoz, hogy megkapják, amit akarnak. Csak eljönnek, lefekszenek, és pontosan azt kapják, amire vágynak" - mondta el egy férfi szexmunkás. Az is előfordul, hogy azért keresik fel őt a nők, hogy új dolgokat tanuljanak tőle, de sokan egy korábbi csalódás vagy bántalmazás miatt megy "örömfiúhoz", hogy visszaszerezze önbecsülését.
Mindemellett még így is férfiak járnak jobban ezekkel az alkalmakkal, hiszen náluk 80 százalék azoknak az aránya, akik orgazmusban részesülnek, míg a nők esetében ez csupán 40 százalék - írja a feministcurrent.com.
"Elég nehéz megfelelő helyet találni a dologhoz. A nők ezt nyilván nem szeretnék az otthonukban csinálni, így én is bérlésre kényszerülök. Naponta csupán két vendéget fogadok, bár az igény magasabb lenne. Tisztelem a nőket, akik eljönnek hozzám, és egy óra alatt meg is kapják a vágyott örömöt. Erősnek és vonzónak tartanak, ebben különbözöm a férjeiktől" – mesélte egy férfi szexmunkás, aki semmi rosszat nem lát abban, ha a nők megpróbálják kielégíteni szexuális igényeiket.