Gyakorlat teszi a mestert, szól a mondás, azonban nemcsak azért kell edzeni, hogy jobbak legyünk az ágyban, hanem mert így elkerülhetjük a sérüléseket is.

Számtalan módja létezik annak, hogy kényeztessük a párunkat, vagy feldobjuk szexuális életünket. Kipróbálhatjuk a szerepjátékot, elnyújthatjuk az előjátékot, bevethetünk különféle kiegészítőket, de bátran váltogathatjuk a pozitúrákat is. Hiába létezik azonban ezernyi változat, mégis a klasszikus verziók hódítanak. A legnépszerűbbek közé tartozik a misszionárius és a lovagló, a kutyapózt viszont elsősorban a férfiak szeretik. A nők ebben az esetben alárendelt szerepben vannak, és bizony sokan nem szívesen nyitják ki a hátsó bejáratot...

Nemcsak a fájdalomtól és a sérülésektől félnek, hanem a barna balesettől is, viszont rengeteg praktikát ismerni, amivel élvezetessé tehetjük az anális szexet mindkét fél számára. A jó szexhez elengedhetetlen, hogy bírjuk szusszal az aktust, és ehhez nem árt javítani az állóképességet. Ezt a legjobban erőnléti edzésekkel, crossfittel és kardióval, futással vagy ugrálókötelezéssel érhetjük el.

Fontos azonban ezek mellett célzottan is edzeni a szexizmokat. A popsiszexre pedig alaposan fel kell készülni, és nem elég csak tisztára mosni a kényes részeket!

Forrás: Shutterstock

Az anális szex során a legtöbb sérülés abból adódik, hogy bemelegítés nélkül vágnak bele a szerelmesek. A behatolás nehézkes, ezért a férfiak megpróbálják beerőltetni magukat a hölgyekbe, ez pedig amellett, hogy fájdalommal jár és megnehezíti majd a következő napokban az ülést, örökre elveheti a nők kedvét a popsiszextől. A megoldás viszont pofonegyszerű.

Az ánuszt izmok veszik körbe, ezek együttes neve a belső anális záróizom. Ennek az elsődleges és legfőbb feladata, hogy a testen belül tartsa a salakanyagot mindaddig, amíg az ürítésre sor nem kerül. Egyes szakértők a szív- vagy rekeszizomhoz hasonlítják, ugyanis a záróizom is önkéntelenül végzi a dolgát a nap minden percében. A záróizom úgy lett programozva, hogy csukva tartsa a végbélnyílást, ezért problémás behatolni rajta. Edzéssel azonban nemcsak ellazítható, de képesek lehetünk kontrollálni, mikor mennyire húzódjon össze. A záróizom-gyakorlatokat rendszeresen kell végezni, különben magától újra megfeszül és visszanyeri eredeti állapotát.

A belső anális izom is része a rejtett tartóizmoknak, amelyek a medencealapnál helyezkednek el és kosárként támasztják alá a hasüreg belső szerveit. Ezek edzése tehát nemcsak javítja a szexuális együttlétet, hanem egészségünk szempontjából is kiemelten fontos. A legyengült izomzat jele lehet a vizeletszivárgás és a gyakori vizelési inger, nőknél a kitágult hüvely, férfiaknál pedig a merevedési zavar. Egyszerű, otthon is elvégezhető tornagyakorlatokkal ezek is orvosolhatóak.

Kegel-gyakorlatok

Ezt az egyszerű edzéstervet és mozdulatsort azért találták ki, hogy segítsék a nők szülés utáni regenerációját. A nevét Arnold Kegel amerikai nőgyógyász után kapta, aki szakértelmének hála rájött arra, hogy bizonyos gyakorlatokkal nemcsak erősíthető a hüvely izomzata, de hasznos lehet az inkontinencia kezelésében is a nőknél és férfiaknál egyaránt. Az csak mellékes felfedezés volt, hogy a méh és gátkörnyéki izmok erősítése fokozhatja a szexuális teljesítményt, sőt a magömlést is segít visszatartani.

Forrás: Shutterstock

A Kegelt otthon, de akár a munkahelyen is végezhetjük. A gyakorlatok célja, hogy azokat az izmokat dolgoztassuk meg, melyek a vizeletáramlás megállítására és a gázok, salakanyagok visszatartására szolgálnak. A helyesen kivitelezett Kegel során nem használjuk a has-, fenék- és combizmokat, csakis a rejtett tartóizmokat. Az egyik mozdulatsor lényege például az, hogy megdolgoztassuk a medencefenéki izmot, az úgynevezett pubococcygeust. Ehhez annyit kell tenni, hogy vizeletürítés közben a fenti izom összeszorításával szüneteltetjük a pisilést.

A belső combizmot erősítő technikák

A legtöbb nő számára a comb igazán problémás terület és sajnos innen a legnehezebb eltüntetni a felesleget. A szervezet ráadásul itt raktározza el a legtöbb zsírt, a comb kötőszövete ugyanis laza, így a bőr gyorsan képes tágulni. Ha eddzük a belső combizmokat, akkor nemcsak formásabbak leszünk, de bizony javulni fog a szeretkezés is! A testépítés egyik alapvetése, hogy az izmok sosem dolgoznak egyedül, mindig találnak társat a munkához, így a belső combizom erősítése során akarva-akaratlanul is megdolgoztatjuk a medencealapi izmokat, a farizmokat és a hüvelyt. A legegyszerűbb, ha hanyatt fekvésben a combunk közé veszünk egy labdát és megpróbáljuk összepréselni. Hasznos még a lábemelés oldalfekvésben, valamint a kondigépek közül a combközelítő.

Forrás: Shutterstock

Farizomgyakorlatok

Minél formásabb és erősebb a fenék, annál jobb lehet a szex is. Az aktus persze nemcsak azon múlik, hogy mennyire izmosak a résztvevők, de egészen új szintre emelheti az anális szexet a kidolgozott és feszes hátsó. Ennek érdekében bátran végezzük a klasszikus fenék- és lábgyakorlatokat. A legegyszerűbb mozdulatsor a guggolás, amelyet tényleg bárhol csinálhatjuk. Gyorsan és könnyen ismételhető, és ha rá tudjuk venni a párunkat vagy a kollégákat egy kis guggolóversenyre, akkor motivációnk is lesz ahhoz, hogy mindennap mozogjunk.

Forrás: Shutterstock

A kitörés is formálja a feneket, ám ha nem áll rendelkezésre hely, hogy hosszabb távokat is megtegyünk, csinálhatjuk egy helyben állva is. Szintén kicsi a helyigénye a step upnak, ehhez mindössze egy sámlira vagy egy olyan dobozra van szükség, amely elbírja a súlyunkat. A fellépés után húzzuk fel behajlítva a szabad lábunkat, ezzel igencsak aktivizálhatjuk a farizmokat.

Ha elvégezzük ezeket a gyakorlatokat, és valamelyiket az életünk részévé tudjuk tenni, akkor amellett, hogy erősödnek majd a szexizmaink, bizony az egészséges élet felé is tettünk egy lépést.