VV Merci úgy döntött, meztelen képeit árulja az interneten és remélte, hogy ez titokban maradhat. A lebukás azonban nem maradt el, most elárulta, miért indult el ezen az úton.
VV Merci a ValóVilág 10. részében tűnt fel, és már a villában sem volt szégyenlős. Aztán eltűnt a nyilvánosság elől, majd hirtelen felbukkantak a meztelen képei. Kiderült, hogy Merci az interneten árulja pucér fotóit. Most elmondta, mit érzett akkor, amikor lebukott és azt is, miért indult el ezen az úton.

"Az, ha valaki ismert személy, nem egyenlő azzal, hogy van pénze. Nagyon sokan odaírták, hogy munkakerülő, meg mit tudom én... Én középiskola óta dolgoztam! Elmentem az egyik bevásárlóközpontba árut feltölteni, dolgoztam gyárban, dolgoztam rengeteg helyen, a ValóVilág utáni nyáron egy büfében dolgoztam, 40 fokban palacsintát sütöttem napi 10 ezer forintért. Utána egy barber shopban dolgoztam, kinevezve üzletvezetőnek, de valójában recepciós voltam" - mondta Merci Lakatos Levente műsorában. Mivel kezdett fogyni a pénze, felvetette barátjának, hogy felnőttfilmesnek áll.
"Ameddig nem érsz máshoz, ameddig nem csinálsz semmit, oké" - ezt válaszolta barátja. Amikor azonban fény derült a tevékenységére, összeomlott. "A vőlegényem nyugtatott. Több ismert személynek is jött már ki ilyen dolga. Nem tudsz vele mit csinálni. Felfogtam, hogy egy idő után ezt el kell fogadni és tudni kell kezelni. Amikor kiderült ez az egész, akkor az egyik nagyon jó barátnőm azt mondta: 'Figyelj, ha már kint van mindened és mindenki látta, butuska lennél nem megcsinálni az OnlyFans-t'" - mondta, de leszögezte, nincsenek nyitott kapcsolatban barátjával. "Ezt munkának tekintjük. Teljesen elkülönítjük a párkapcsolatunktól. Ugyanolyan kapcsolatban élünk, ugyanúgy féltékenykedünk, ugyanúgy veszekedünk, semmivel nem engedünk meg többet ezen kívül a másiknak, mint más párkapcsolatban" - idézi a Bors Mercit.