A kihallgatás során tagadta, hogy mutogatta volna magát, hiszen felesége és gyermekei vannak.
Ijesztő és egyben szürreális jelenetnek lehettek szemtanúi tavaly ősszel a Szegedről Budapestre tartó vonat utasai. Egy közel harmincéves férfi ugyanis fülkéről fülkére járva mutogatta a péniszét. Az illető először egy fiatal nőt, majd három másik női utast vett célba és előttük végzett önkielégítést. A perverz cselekményt végül a jegyellenőr szakította félbe.
Az ellenőr először a "mit csinál?" felkiáltással vonta kérdőre a 28 éves vásárosnaményi férfit, majd kérte, hogy mutassa fel a menetjegyét. Mivel a magamutogató jegy nélkül utazott, a következő állomásnál leszállították és feljelentették a rendőrségen.

A monori rendőrök több rendbeli szeméremsértés vétségével gyanúsították meg a férfit, aki tagadta a vádakat, ugyanis felesége és gyermekei vannak. Kiegészítésként hozzátette, hogy 2021-ben elhagyta az irattárcáját, benne az összes személyes okmánnyal, melyeket csak pár héttel később kapott vissza, ám az, hogy ennek mi köze lehetett a szeméremsértő magatartáshoz, az a rendőrök számára sem volt világos – írja a police.hu.
A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a nyomozást 4 rendbeli szeméremsértés vétségének megalapott gyanúja miatt, az ügy iratait pedig átadta az ügyészségnek.