Kiderült A Nagy Ő egyik szereplőjének titka: erotikus munkából tartja fenn magát Bea. Elárulta, miért fogott bele.

A Nagy Ő egyik szereplője nem olyan szende, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Beáról ugyanis kiderült, hogy erotikus munkából él. Az interneten gyárt felnőtt tartalmakat. "Az élet úgy hozta, hogy vagy külföldön keresek álláslehetőséget vagy pedig az itthoni keresetem egészítem ki. Egy barátnőm ajánlotta ezt a munkát. Eleinte nem hittem benne, de adtam neki egy esélyt" - árulta el a Borsnak Bea, aki már évek óta foglalkozik ezzel, de eleinte csak külföldön voltak elérhetőek a tartalmai. A családja ebben is támogatja őt, és arra is fel volt készülve, hogy a műsor miatt az egész ország számára kitudódik majd. 

"A műsorkészítők is elmondták, hogy ha az arcom feltűnik a képernyőn, akkor előbb-utóbb ez ki fog derülni. De ez másodlagos volt számomra... Így is vállaltam a szereplést, mert mindenképpen szerettem volna megismerkedni Árpa Attilával" - mondta Bea. Beismerte, hogy egy ilyen foglalkozás mellett nehéz komoly kapcsolatot fenntartani.

"Eddig minden próbálkozás kudarcba fulladt... De hiszek benne, hogy egyszer az én életembe is eljön majd egy nagy Ő, aki elfogad és aki mellett megállapodhatok, és nem ez alapján ítél meg. Egyébként nem sokáig szeretném már ezt csinálni, amennyiben rám talál a szerelem, kész vagyok lezárni ezt a fejezetet. Úgy érzem, Attila erre megadja nekem a lehetőséget" - mondta Bea, aki természetesen Árpa Attilát is beavatná a titkába. "A műsor egy adott pontján egyébként Attilának is el fogom mondani ezt a kis »titkot«, és a nézők is látni fogják, ő hogy reagál erre" - árulta el. Bea azt is elmondta, miért fordulnak hozzá a férfiak.

"Erről nagyon hosszasan tudnék mesélni! Minden ember más és más... Van, aki csak magányos és beszélgetni szeretne, van akit a női test rejtelmei érdekelnek, stb... Általánosságban viszont elmondható, hogy sok ember életéből hiányzik a szenvedély, és ezeken a platformokon igyekszenek ezt a rést betölteni" - vallotta be Bea, aki kizárólag az anyagi nehézségei miatt fogott ebbe a munkába.

"Egyenesbe hozta az életem, senkitől nem függök anyagilag, a magam ura vagyok. Nagyon sok jó embert ismerhettem meg ezáltal, akikre már barátomként tekintek. És ha újra lehetne kezdeni az életet, akkor miattuk újra ugyanezt azt utat választanám" - mondta.