Árpa Attila erősen megilletődött, miután Natali felfedte előtte a szexuális preferenciáit.

Árpa Attila és Natali romantikus csónakázásra indultak, amikor különös dolog derült ki a Nagy Ő még versenyben lévő jelöltjéről. 

Miközben Attila Natali kendőjével volt elfoglalva, a nő elárulta, hogy kedvére való a kötözős szex. A színész-producer egy jó hosszú pillanatra zavarba jött, majd közölte, hogy ez egyelőre nem erről szól, hanem a romantikáról. 

A privát randevú egyébként jól sikerült: le sem tudták venni a szemüket egymásról, és amikor csak lehetett, megérintették egymást.

Natali nem először lepte meg Árpa Attilát. Egy korábbi adásban a sámándobolásával igyekezett felhívni magára a figyelmet, majd közölte: szerinte Attila még sosem élt át szívorgazmust.