Évek óta nem került intim kapcsolatba egy nővel sem az az ausztrál férfi, aki gondolt egyet, rendelt magának egy szexbabát, ám nem várt módon társra lelt a játékszerben.

Üres volt az otthona, kezdtek szürkévé válni a hétköznapjai, és hiába ismerkedett a neten, a fizikai kontaktus hiányzott az életéből. A világhálón megismert partnere több mint ötezer kilométerre lakott tőle, esélyük sem volt arra, hogy a való életben is találkozzanak. Rod (akinek ez csak az álneve), ekkor merült el a szexbabák világában.

2021 októberében megvette az életnagyságú babáját, melyért akkor háromezer ausztrál dollárt fizetett. A játékszert elnevezte Karina Luvlynak, aki iránt elkezdett érzelmeket táplálni. Egy hónappal azután, hogy megvette a babát, a férfi elmondta mindezt netes párjának, aki nem lelkesedett az ötletért, sőt vitatkoztak miatta. A nő ugyanis fenyegetve érezte magát.

A férfi eközben különleges bánásmódban részesítette Karinát: megcsinálta a frizuráját, felöltöztette és elkezdte lefotózni a babát, a képeket pedig egy új Instagram-profilon osztotta meg a nagyvilággal. A projekt annyira jól sikerült, hogy egy kínai gyártó megkereste Rodot, hogy legyen a profi fotósuk, és készítsen portrékat a babákról.

Rod babáját végül netes partnere is elfogadta, miután látta, hogy milyen fontos a férfi számára. Karina szinte családtag lett, ugyanis a férfi bemutatta őt 85 éves édesanyjának, aki megbékélt a gondolattal, hogy fia életének része lett a játékbaba – írja a LadBible.