Az igazság előbb-utóbb kiderül, ha az ember egy sztár, akit mindenki ismer, akkor inkább előbb, mint utóbb. Ennek ellenére a hírességek még reménykednek: velük nem fordulhat elő az, ami másokkal, az ő kis titkukat biztosan megőrzik. Pedig általában fény derül minden elrejteni kívánt történetre, minél mocskosabb, annál hamarabb. A magyar énekes szexbotrányának kapcsán összeszedtük azokat a külföldi hírességeket, akiknek szintén kiderültek intim titkaik, és nagy botrányt kavartak.

Hugh Grant
A színész nem tett sokat azért, hogy ne bukjon le. A történetet ismerve csak egyetlen kérdést tehet fel az ember: ezt mégis hogy gondolta? Hugh Grant 1995-ben éppen Los Angelesben volt, hogy promotálja akkori friss filmjét, az Áldatlan állapotban című vígjátékot. Egyik este azonban úgy döntött, hogy a hagyományos városnézés helyett inkább tesz egy sétát Los Angeles hírhedtebb részén. Itt találkozott egy Divine Brown nevű prostituálttal, akinek 60 dollárt, mai árfolyamán átszámítva körülbelül 20 ezer forintot fizetett azért, hogy orális szexben részesítse. Az aktusra egy kocsiban került sor, a nő elmondása szerint Grant a következőket mondta neki: "Mindig le szerettem volna feküdni egy fekete nővel". A páros estéje azonban nem úgy végződött, ahogy azt szerették volna, ugyanis letartóztatták őket, így pedig az egész történet napvilágot látott. Hugh Grant egyébként akkoriban nem volt egyedülálló: Liz Hurley brit színésznővel járt, aki így kommentálta az esetet hosszú hallgatás után: "Úgy éreztem, mintha lelőttek volna". Természetesen a színész sem hagyta szó nélkül a történteket, bocsánatkérő nyilatkozatot tett közzé, melyben elismerte, hatalmasat hibázott, de hosszasan kellett még magyarázkodnia ahhoz, hogy Hollywood ismét kegyeibe fogadja. 

Hugh GrantForrás: AFP/Valerie Macon

Arnold Schwarzenegger
A Terminátor sztárjának a 25 éve tartó házassága ment rá a 2011-ben kirobbant botrányra. Kiderült ugyanis, hogy viszonyt folytatott házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával. A románcból ráadásul egy gyerek is született: Joseph Baena ma már 25 éves. Amint felröppent a hír a hűtlenségéről, a színész azonnal a nyilvánosság elé lépett, hogy bocsánatot kérjen. "Nincsenek kifogások, teljes felelősséget vállalok az általam okozott sérelmekért. Elnézést kértem Mariától, a gyermekeimtől és a családomtól. Őszintén sajnálom" – mondta Schwarzenegger, de ezzel nem sikerült kiengesztelnie feleségét, Maria Shrivert. Elváltak egymástól, de ennek ellenére a gyerekeik érdekében kapcsolatban maradtak. "Nagyon büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük" – mondta idén a színész. "Annak ellenére, hogy megvolt ez a dráma, együtt csináltuk a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyokat, az összes születésnapot – mindent együtt" – árulta el.

Arnold SchwarzeneggerForrás: Getty Images/Andreas Rentz

Kanye West
A rapper sok botrányos dolgot csinált már az életében, szinte fel sem lehetne sorolni, mennyi mindennel verte ki már a biztosítékot. Azt azonban mégsem felejtik el az emberek, amikor kiderült, hogy Kanye West több nőnek is meztelen képeket küldözgetett magáról. A hölgyek azonban nem voltak megbízhatóak, ugyanis, amint a birtokukba kerültek a szaftos felvételek, már rohantak is a médiához, hogy eladják azokat. Megegyezni azonban nem sikerült, mert a fotók nem kerültek nyilvánosságra, legalábbis egyik lap sem hozta le azokat.

Kanye WestForrás: AFP/Saul Loeb

Tiger Woods
Tiger Woods minden idők egyik legjobb golfozója, de a sportoló nemcsak teljesítménye miatt vált népszerűvé: elképesztően szimpatikus sztárként tartották számon mindaddig, amíg 2009-ben kiszivárgott botránya miatt le nem esett a piedesztálról. Egészen addig a tökéletesség mintapéldája volt, hiszen nemcsak a sportteljesítménye, de a magánélete is irigylésre méltónak tűnt: szerető feleség, két gyönyörű gyerek. Szépen lassan azonban elkezdtek felröppeni a pletykák. Kiderült, hogy Tiger Woodsnak viszonya volt egy éjszakai klub tulajdonosával, aki kezdetben nem akart nyilatkozni, de miután a sportoló megkérte őt, hogy tüntesse el a viszonyuk bizonyítékait, másként döntött: úgy határozott, ő inkább felfedi azokat. Ez pedig sok-sok nőt arra ösztönzött, hogy ők is tálaljanak ki. Pincérnők és modellek állították, hogy szintén viszonyuk volt a sportolóval. Tiger Woods nem tagadhatott tovább. "Mélyen tudatában vagyok annak a csalódottságnak és fájdalomnak, amelyet hűtlenségem oly sok embernek okozott, leginkább a feleségemnek és a gyerekeimnek" – nyilatkozta, később pedig hosszabban is beszélt félrelépéseiről. „Hűtlen voltam, voltak viszonyaim. Amit tettem, az elfogadhatatlan" – mondta. "Bántottam a feleségemet, a gyerekeimet, anyámat, a feleségem családját, a barátaimat, az alapítványomat és a gyerekeket, akik csodáltak engem. Tudtam, hogy a tetteim helytelenek, de meggyőztem magam arról, hogy a szokásos szabályok rám nem érvényesek. Soha nem gondoltam arra, hogy kit bántok meg, ehelyett csak magamra gondoltam. (...) Azt hittem, bármit megúszhatok, amit csak akarok. Úgy éreztem, egész életemben keményen dolgoztam, és megérdemlem, hogy élvezzem a körülöttem lévő összes kísértést" - mondta még, majd bejelentette, hogy terápián vesz részt.

Tiger WoodsForrás: AFP/2017 Getty Images/Donald Miralle