Az adventi naptárakról nem éppen az erotika jut az ember eszébe, pedig már létezik olyan kalendárium is, amelynek ablakai valamilyen fülledt meglepetést tartogatnak. Azoknak, akik szeretnék megfűszerezni a hálószobában töltött időt, és nyitottak az újdonságra, mindenképpen ajánlott kipróbálni, hiszen a nyitogatás izgalma egy kis hevülettel is párosul, és ennél a kettősnél kevés jobb dolog létezik.
A szexuális nyitottsággal soha nem volt problémám, mindig olyan ember voltam, aki hasonlóan nyitott emberrel hajlandó kipróbálni szinte bármit, és szerencsémre a párom is ugyanezt vallja. Az ismeretekből nincs is hiány, büszke vagyok arra, mennyi mindent tudok a szexuális segédeszközökről, de a BDSM kellékeiről is órákig tudnék mesélni. Az elméletek gyakorlatba ültetésével viszont meggyűlt kicsit a bajom. Hiába adott a kíváncsiság és a kedv, ritkán jutunk el addig, hogy valóban kipróbáljunk valamilyen újdonságot, főleg azóta, hogy megszületett a gyerekünk, ami lecsökkentette a spontán együttlétek számát.

Ezért is csillant fel a szemem, amikor megláttam a Satisfyer Adventi Kalendáriumának promócióját
egy nőknek szóló csoportban, ugyan a páromnak kicsit félve mutattam meg. Feleslegesen aggódtam, ugyanis ő is pontosan olyan izgatott lett a lehetőségtől, mint én.
Az adventi kalendáriumokkal úgy van az ember, hogy izgatottan várja, mi lesz a meglepetés a következő ablakban, és ezt a titokzatosságot nyújtotta a szexkellékes naptár is. Be kell vallanom, azért sokat böngészgettem a vásárlás előtt, hogy biztosan a legmegfelelőbbet válasszam, ugyanis háromféle változat is elérhető volt, amelyek árban és beltartalomban is különböznek.
Abban biztos lehettem, hogy bármelyikre is esik a választásom, a Satisfyer név garancia
arra, hogy jó minőségű kellékeket hoz a Mikulás és ugyan a slágertermékek nem zsákbamacskák, bőven tartogat meglepetéseket a kalendárium még úgy is, hogy természetesen azt is elárulják, körülbelül mikre számíthat az ember. Ami mindegyikben megtalálható, az egy híres Satisfyer vibrátor, pár szexi ruha, néhány análjáték, és olyan kiegészítők, mint az alvómaszk (persze nem alváshoz), vagy épp masszázsolaj.

Én úgy döntöttem, hogy ha már lúd, legyen kövér, úgyhogy a PRÉMIUM változat került a kosaramba, kíváncsi voltam, mit tartogat a legütősebb kalendárium. A nevéből is kitalálható, hogy ez valamivel drágább, mint a többi, de ezzel együtt nagyobb értékű termékeket is találunk az ablakok mögött. A kiemelt kelléke a Satisfyer levegős csiklóizgató, amivel amúgy is régóta kacérkodtam. (Az idei verzióban két újabb léghullámos izgató is van, úgyhogy még csábítóbb az összeállítás!) Mi úgy döntöttünk, hogy „lelőjük a poént" és amikor kézhez kaptuk a kalendáriumot, a hozzá tartozó füzetből kilestük, milyen izgalmas meglepetésekre is számíthatunk.

A gyerek mellett ugyanis nehéz lett volna minden napra éppen azt az eszközt beiktatni, amit az ablak rejt. A kézikönyv nemcsak azoknak hasznos, akik nem akarnak várni, de azoknak is, akik nincsenek minden eszköz használatával tisztában: a leírások segítenek eligazodni.
Annyi biztos, hogy nagyon sok izgalmas estét köszönhetünk a naptárnak, és annál több új tapasztalatot.
Soha nem gondoltam volna például, hogy a mellbimbócsipesz nekem bejönne, mostanra azonban már rágondolnom is elég ahhoz, hogy izgalomba jöjjek. A páros vibrátort is nagy örömmel próbáltuk ki, ahogy az összes fura kütyüt és illatozó masszázs-vagy orgazmusolajat. Ugyan bilincsünk és paskolónk már volt, soha nem árt egy tartalék, főleg, ha másféle élményt tartogat. Jó hír azoknak, akik szeretnék kipróbálni az anális gyönyöröket, vagy éppen a BDSM rejtelmeiben merülnének el, ugyanis mindkét elfoglaltsághoz találhatunk izgalmas eszközöket a naptárban. Ha pedig valami nem szimpatikus, akkor ugorhatunk is a következőre. Nekünk például nem annyira tetszett a férfi maszturbátor, és a két szexi ruha sem volt a stílusom, valamint az anális örömöknek sem szoktunk adózni, de ezeken kívül rengeteg olyan kellék volt még, amit annál nagyobb örömmel használtunk.
A számozás mögött a véleményem szerint koncepció is van, nem csak úgy beledobálták a termékeket,
hanem átgondolták, milyen sorrendben haladjon az, aki betartja a szabályokat. Kezdetnek ott egy bőrre csepegtethető, ehető gyertya, majd ha már kellőképp forró a hangulat, akkor jöhet egy ujjra húzható pihe a csiklandozáshoz, majd a masszázsolaj...és ha már mindenhol nedvesek vagyunk az olajtól vagy az érintésektől, akkor bevezethetjük a kellékeket, és eldönthetjük, hogy kipróbálunk-e valami teljesen újat, például egy fenyítőt (puha ostor) vagy egy análgyöngyöt, netán valamelyik érzékszervünket tompítjuk a szemmaszkkal, esetleg bevetjük a bilincset, hogy még intenzívebb legyen az élmény. Ha már kinyitottunk minden ablakot, kedvünkre kombinálhatjuk az összes kelléket, félrerakva azt, ami nem nyerte el a tetszésünket, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy kipróbáltuk.
A Satisfyer naptár összességében nagyszerű választás,
hiszen nagyon kevesen vannak, akiknek megvan minden benne található eszköz, így pedig a kellékek árának töredékéért juthatunk hozzá az izgalmasabbnál izgalmasabb holmikhoz és olyan újdonságokat próbálhatunk ki, amiket egyébként nem jutott volna eszünkbe. Egy ilyen szexnaptár minden kapcsolatot megfűszerez, mindegy, hogy sok év és esetleg egy gyerek után szeretnénk valamilyen plusz izgalmat, vagy a viszony elején, egymás felfedezéséhez van szükségünk némi segítségre. Önmagunk vágyairól is sokat tanulhatunk, én is megismertem olyan fétisemet, amiről korábban nem tudtam. Olyannyira tetszett az élmény, hogy már azon gondolkodom, jövőre is beruházok egy ilyen naptárba. Csak kellene egy új éjjeliszekrény a sok kelléknek...