VV Laci összeomlott - Feladta a Való Világot!

feladás VV Laci Való Világ valóságshow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A villa nagy mackója elhagyta a Való Világot, egészségügyi problémákra hivatkozva. Idegei felmondták a szolgálatot, ezért úgy döntött, hogy a cél előtt feladja a harcot a főnyereményért.

Lacit kórházba szállították

A hideg éjszaka többeket megviselt, főleg Lacit, aki nagyon rosszul viselte a reggelt, többször a mellkasát masszírozta. Alekosz és Éva viszont vidáman ébredt, és elvonultak csevegni, a legközelebbi kiválasztásról témáztak. A sakkozás alatt kiderült, hogy a törtető lány nagyon tart Bécitől a jövőben. Valljuk be, önző módon más bőrét akarja vásárra vinni, hogy megússzon egy Béci-Éva párbajt az elkövetkezendő időszakban. Közben Laci állapota rosszabbodott, így mentőt hívtak neki, majd kórházba szállították.

Ezt se hagyd ki: Emiatt adta fel Laci a Való Világot!



Jutalomjáték

A jutalomjátékban ezúttal mindenkire szükség volt. Ilyenkor a harc azért megy, hogy megszerezzék a kulcsokat a jutalomládához. Ezúttal a dzsungellakóknak a fejükön lévő ereszcsatornákat kellett megfelelően összeilleszteni, amibe Béci öntötte a vizet, ami jó esetben óriási kémcsövekbe zúdult, amikben kulcsok voltak. 10 kulcsból kilencet sikerült megkaparintaniuk, de végül a kincsesládikóban ismét csak egy hangyányi adag árválkodott.



Béci a bátorságpróbán

A nézők szavazatai alapján ezúttal Béci látogatta meg a dzsungel-szépségszalont. Először fodrásznál, majd pedikűrösnél, manikűrösnél és kozmetikusnál is járhatott a villa rapper sráca. Újrafogalmaznám: bitófára küldték a nagymenő Rácz urat. Most megmutathatta, hogy ki a vagány csávó a 28-ban. És láss csodát, megmutatta: férfiasan helytállt a külvárosi macsó.



Alekosz és Éva akcióban

Alekosz és Éva nem tudott nyugton maradni, és akcióba lendültek. Ezúttal a bugyuta Jerzyt támadták be, de hiába. Azt hitték, túljárnak az eszén, de tévedtek. A törtető lány gondolta, közli Jerzyvel, hogy ha Alekoszra teszi a jelét, akkor biztos, hogy őt viszi ki. Ezzel a cselekedettel szerette volna elkerülni, hogy a görög okostojásra pakolja majd kiválasztáskor a jelét. A szépfiúnak esze ágában sem volt elárulni, hogy kit küldene haza ezúttal, a két kíváncsiskodó terve így meghiúsult.



Anikó beszólt Évának

A sámánjáték alatt egymás taktikáját kellett elemezni. Anikó egy percig sem kertelt, és Éva képébe vágta, hogy Alekosz erősíti az ő bentlétét és személyiségét, amiből természetesen kisebb csetepaté kerekedett. A törtető lány ugyanis ezt úgy értelmezte, hogy az érdi Ciceró hátán akar felkapaszkodni. Végül Béci is rákontrázott, ami végképp kiverte a biztosítékot a felrobbant hajú lánynál. Ám érdekes volt, hogy Alek akkor és ott nem állt ki a lány mellett, de utána megmelengette Évike lelkét.


Barátkozz a Life.hu-val az iWiW-en és a Facebookon is!







Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.