Zámbó Krisztián teljesen magába zuhant - Íme az X-Faktor 25 továbbjutója

a nap cikke X-Faktor tehetségkutató Keresztes Ildikó Zámbó Krisztián Malek Miklós Geszti Péter Nagy Feró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor történetében először nem 24, hanem 25 versenyző jutott tovább a Mentor házba, amelyből csak a legjobbak kerülhetnek tovább az élő adásba. A mezőny olyan erős volt, hogy a zsűri már most is csak nagyon nehezen tudott dönteni. Drámában ez alkalommal sem volt hiány. Zámbó Krisztián például annyira elrontotta a választott dalt, hogy teljesen összeomlott az előadása után.

Szerinted Zámbó Krisztián benne lesz az X-Faktor döntőjében?



Az énekesek ezúttal egyedül álltak a mentorok elé egy általuk választott dallal. Fehér Zoli a többieknél is jobban izgult, hiszen tavaly ebben a fordulóban esett ki. Most Keresztes Ildikó és Balázs Fecó Ez a csönd éve volt című dalával próbálta megnyerni a mentorokat, akik maguk között meg is dicsérték a fiút.

Oláh Gergőnek már nagyon hiányzott a felesége és két kisgyermeke, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ismét megmutassa tehetségét, és könnyedén lenyűgözze az ítészeket.

Csajos bulival készült Gubik Petráék triója, Beyoncé Single Ladies című dala nem volt rossz ugyan, de Feróban erős kétségeket ébresztett. Meggyes Csabának viszont sikerült mosolyt csalnia hallgatói arcára, Pál Loretta drámaiságával, Kiss Ernő Zsolt pedig Tina Turneréhez méltó energikusságával hívta fel magára a figyelmet. Arustei Andrea pedig, aki először szerepelt a Kátai testvérek nélkül, bár szépen énekelt, téblábolt a színpadon, és nem igazán nyűgözte le a mentorokat. Antal Tímea viszont meggyőző volt Celine Dion I Surrender című dalának előadása közben: Keresztes Ildikó egyszerűen tökéletesnek nevezte az előadást, de a többi mentor is állva tapsolt a lánynak, aki az este egyik legkiemelkedőbb előadását nyújtotta.

A csapatok nagy része nem ért el nagy sikert, ám a Wonderfools nagy meglepetésre a Mentor házba énekelte magát. Az egy nap alatt mesteri csapatot alkotó "Abrosz trió", azaz a Galambos Péter, Lökös Kinga és Kelemen Örs alkotta Spirit is is említésre méltóan jól énekelt.

Nagy Szilárd, a tábor tinibálványa, rögtön megismerkedett Csobot Adéllal, aki nagy hibát vétett. Katy Perry Hot and Cold című dalát rossz hangnemben kezdte el, és csak a mentorok segítségével talált bele a ritmusba és a hangnembe. Legalább hallhattuk Nagy Ferót Katy Perryt üvöltözni - bár ez nem vigasztalta a kétségbeesett, pityergő lányt.

A válogatón könnyeket csalt a szemekbe Lass Bea, de most Geszti Péter kedves biztatása ellenére sem sikerült tökéletesen Amy Winehouse Back To Black című dala. Feró igen egyszerűen megfejtette a lány furcsa lényét: vagy szörnyű titkot rejteget, vagy csak bolond. Keresztes Ildikó megint pityergett a dal után, de Malek Miklós nagyon komor arccal fogalmazta meg kritikáit.

Mezítláb adta elő Pink egyik dalát a szuggesztív Danics Dóra, még az eddig rá nem is emlékező Keresztes Ildikót is sikerült meggyőznie. Így járt Ekanem Bálint Emota is, nagy energiákkal és felszabadultan adta elő Lenny Kravitz Fly Away című dalát. Libabőrössé tette a mentorok karját Jáger Kinga energikus és profi előadása. Malek Miklós egyik kedvence az este másik kiemelkedő alakjaként szerepelt.

Zámbó Krisztiánnak viszont nem sikerült kiemelkednie, időnként kifejezetten hamisan adta elő Robbie Williams Feel című dalát. Malek Miklós szerint Krisztián túl nagy zsákot próbált a vállára venni, és ezért hibázhatott.

Az egyik legjobb énekesnőnek tartja Geszti Péter Kvaka Andreát, aki ismét meggyőző volt.

A mentorok egyébként meg voltak elégedve a versenyzők nagy részével, és csak hosszas tanakodás után tudták kiválasztani azt a huszonnégy előadót, akikkel a mentorok házában is találkozni szeretnének.

A fiúk közül Meggyes Csabát, Ekanem Bálint Emotát, Oláh Gergőt, Szabó Dávidot és Nagy Zolit hallgathatjuk még meg, lányok közül Danics Dóra nevét kiáltották először, őt Kvaka Andrea, Jáger Kinga, Balla Réka, Pál Loretta és Antal Tímea követte. A mentorok aztán Csobot Adél kedvéért kreáltak egy hetedik helyet is a csapatban, így a huncut lány is versenyezhet még. Így történt, hogy Malek Miklóst, aki idén a lányokat mentorálja majd, heten rohanták meg, Geszti Péternek pedig a fiúk rohamát kellett kiállnia.

Forrás: RTLKLUB/ Bársony Bence
Forrás: RTLKLUB/ Bársony Bence

A csapatok közül elsőként az Örs, Kinga és Péter alkotta trió juthatott tovább, de a P.G.Z.-t is meghallgathatjuk még a jövő héten. A huszonnyolc éven felüliek közül Horváth Sándort szólították először, de Kiss Ernő Zsolt, Kovács Erika, Lass Bea és Kovács László Stone is továbbjutott, majd nagy meglepetésre Zámbó Krisztián is megpörgethette örömében Ördög Nórit. Nagy Ferót a csapatok ölelgették, míg Keresztes Ildikót a huszonnyolc év felettiek.

Az öröm persze csak a következő megmérettetés végéig tart, amikor már a legjobb tizenkét helyért folyik majd a harc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.