Telkes Mária fizikus Amerikában sztár volt, itthon alig ismerik

napelem Telkes Mária fizikus fizika Magyarország Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úttörő eredményeket ért el az Amerikai Egyesült Államokban egy magyar fizikusnő, Telkes Mária, azonban nevét itthon alig ismeri valaki. Az ő tervei alapján építették meg az első télen-nyáron napelemekkel fűthető házat. 

Hetven éve építették meg az első napenergiával fűtött házat. Korábban is terveztek már hasonlót, azonban a hőtárolás probélma maradt. 1948-ban azonban megépült az első ház, amelyet télen-nyáron napenergiával fűtöttek az alig 6 ezer lelkes Doverben - írja a Qubit.hu.

Míg a házat Eleanor Raymond építész tervezte, addig a napelemekért egy magyar fizikusnő, Telkes Mária felelt. A tudós nevét itthon alig ismeri valaki, az USA-ban viszont elismerték munkáját. 25 évesen, 1925-ben hagyta el az országot, akkor már a zsebében volt egy fizikai kémia doktorátus. És bár itthon már járhattak egyetemre a nők, még mindig korlátozott volt a pályán az előrejutásuk, így az emigráció mellett döntött.

Hazánkban a Telkes-életművet Papp Katalin fizikus, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára dolgozza fel. Telkes Mária elvándorlása 70. évfordulóján látogatott Magyarországra 1995-ben, ám úgy tűnik, ez nem rázta fel az országot, pedig a rendelkezésre álló információk szerint meghalni tért haza.

Íme ő, akit Amerikában Napkirálynőnek is neveztek:

Félelmetes drogkartellek a mozivásznon: 7 emlékezetes filmhttp://www.life.hu/kult/20180628-felelmetes-drogkartellek-a-mozivasznon-het-emlekezetes-film.htmlIdén nyáron két olyan film is érkezik a hazai mozikba, amelyek a latin-amerikai drogbandák kegyetlen világába visznek el minket: az egyik a mai Mexikóba, a másik a nyolcvanas évek Kolumbiájába. A Sicario 2. – A zsoldos és az Escobar kapcsán listára gyűjtöttük a legjobb filmeket a témában. Kult--Meghalt Stanley Anderson http://www.life.hu/kult/20180629-meghalt-stanley-anderson-szinesz.htmlA színészt több filmben, sorozatban láthattuk: 78 éves volt.Kult--A woodstocki fesztivál helyszínén régészek kutatják a maradványokathttp://www.life.hu/kult/20180628-a-woodstocki-fesztival-helyszinen-regeszek-kutatjak-a-maradvanyokat.htmlJövőre ünnepli 50. évfordulóját a legendás woodstocki fesztivál, ahová több mint 400 ezren zarándokoltak el. Az egykori színpad helyét most régészek kutatják. Kult--Programajánló június végére és július elejérehttp://www.life.hu/kult/20180628-programajanlo-junius-vegere-es-julius-elejere-fesztivalok-opera.htmlA következő néhány hétvége számos különleges programot tartogat! Ellátogathatsz az anyós-, és levendulafesztiválra vagy meghallgathatod minden idők legizgalmasabb operaelőadását, amely után garantáltan nem marad szem szárazon. KultOrigoTeljesül Paudits Béla utolsó kívánságahttp://www.life.hu/kult/20180628-teljesul-paudits-bela-utolso-kivansaga.htmlMa temetik el Paudits Bélát. A búcsúztatója a Farkasréti temetőben lesz, örök nyugalomra pedig Ozorán helyezik - írta a Blikk.Kult--Meghalt Michael Jackson édesapja, Joe Jacksonhttp://www.life.hu/kult/20180627-meghalt-michael-jackson-edesapja-joe-jackson.htmlA legendás énekes édesapja daganatos betegségben szenvedett, szerdán hajnalban hunyt el Los Angelesben - írta meg a TMZ. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.