Koronavírus: sem az újbóli teljes zárlat, sem a vírus szabadjára engedése nem járható út mondta el Boris Johnson

Forrás: NurPhoto via AFP/David Cliff/NurPhoto/David Cliff -
Boris Johnson koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem lehet ismét a tavaszihoz hasonló módon teljes zárlat alá helyezni a brit gazdaságot, de a koronavírus-járvány kórokozójának szabadjára engedése sem járható út. Johnson hétfőn a londoni alsóházban felszólalva elmondta, hogy szerdától háromfokozatú készültségi rendszer lép életbe Angliában.

Az alapszint a közepes készültségi fokozat, és az e kategóriába sorolt térségekben a jelenlegi intézkedések maradnak továbbra is érvényben.

Ezek közé tartozik, hogy hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem vegyülhet zárt terekben és közterületeken, emellett a vendéglátóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk.

Forrás: NurPhoto via AFP/David Cliff/NurPhoto/David Cliff

A következő, magas készültségi szint elrendelése esetén az érintett országrészekben a nem egy háztartásban élő emberek semmilyen létszámban nem tartózkodhatnak együtt zárt terekben, köztük magánlakásokban és magánházak kertjeiben sem. Szabadtéren érvényben marad a "hatos szabály" néven ismertté vált előírás, amelynek alapján legfeljebb hat, nem egy fedél alatt élő ember tartózkodhat egyszerre egymás társaságában.

Johnson elmondta: azoknak az országrészeknek a zöme, amelyekben jelenleg helyi jellegű korlátozások vannak érvényben, automatikusan a magas járványkészültségi fokozatba kerül.
A legszigorúbb, nagyon magas készültségi szint a magas fokozat korlátozó előírásai mellett a pubok és a bárok bezárását is jelenti az érintett térségekben.

Ezt a készenléti szintet olyan országrészekben rendelik el, amelyekben a leggyorsabb a járvány terjedési üteme, és ahol az állami egészségügyi szolgálat emiatt elviselhetetlen nyomás alá kerülhet - mondta a brit miniszterelnök.

Johnson közölte, hogy az északnyugat-angliai Liverpoolban és tágabb környékén a kormány szerdától a nagyon magas készültségi szintet rendeli el.
Hozzátette: ebben a térségben a pubok és a bárok mellett az edzőtermek, a szabadidőközpontok, a fogadóirodák, a felnőtteket fogadó játéktermek és a kaszinók is bezárnak.
A brit miniszterelnök elmondta: a kormány tudományos tanácsadó testületének (SAGE) becslése szerint az R reprodukciós ráta - amely azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány további embernek adja át a koronavírus-fertőzést - az Egyesült Királyság egészében 1,2-1,5 között jár.
Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 12-15 másik embert fertőz meg.
Johnson hangsúlyozta: ha a koronavírust szabadjára engedik, ez a reprodukciós ráta 2,7-3 környékére emelkedne, vagyis az R rátát már most is sikerül jóval természetes szintje alatt tartani, és a járvány ezért nem terjed olyan gyorsan, mint márciusban.
Kijelentette: vannak olyan javaslatok, amelyek szerint most is a márciusihoz hasonló teljes, meghatározatlan idejű zárlatot kellene elrendelni a járvány megfékezésére.
Johnson hangsúlyozta azonban: nem hiszi, hogy ez lenne a helyes cselekvési irány, mivel ez már olyan károkat okozna a brit gazdaságban, hogy hosszú távon veszélybe kerülne az egészségügyi ellátórendszer és a kulcsfontosságú közszolgáltatások finanszírozása is.
A brit gazdaság a tavaszi zárlatot is súlyosan megszenvedte: a végleges adatok szerint az idei második negyedévben 19,8 százalékkal - a negyedéves mérések 65 évvel ezelőtti kezdete óta példátlan ütemben - zuhant a brit hazai össztermék (GDP) az első három hónaphoz viszonyítva.

gke \ kpl \ bpt

MTI 2020. október 12., hétfő 19:54
Információ

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.