Megkezdték a 12-15 évesek oltását Romániában

Forrás: Shutterstock -
Románia oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Románia megkezdte szombaton a 12-15 éves gyerekek koronavírus elleni oltását, még mielőtt Brüsszel hivatalosan engedélyezte volna ezt.

Bukarest egyik közparkjában e célból felállítottak két mobil oltóállomást - jelentette a hotnews.ro hírportál. A jelentkezőket a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltják be. Ehhez szükség van a szülők vagy gondozók beleegyezésére.

Forrás: Shutterstock

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség pénteken a 12-15 éves kiskorúak számára is ajánlotta a BioNTech/Pfizer vállalatok által közösen fejlesztett Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcinát.
Az EMA Humángyógyszer Bizottság a vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanúgy viselkedik a gyermekeknél, mint a 16 évesnél idősebb serdülőknél és felnőtteknél, ezért minden 12 évesnél idősebb embernél biztonsággal alkalmazható a koronavírus-fertőzés megelőzésére.
Az Európai Bizottság még nem adta meg hozzájárulását a gyerekek beoltásához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.