"Dönteni kell arról, ki kapja a gépeket" - Egyes kórházakban kritikus a helyzet, szigorodtak a járványügyi előírások Szlovákiában

Forrás: Shutterstock -
koronavírus-fertőzés kórház koronavírus Szlovákia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európa egyik legkevésbé átoltott országában, Szlovákiában megteltek a kórházak koronavírussal fertőzött betegekkel: az északkelet-szlovákiai Eperjesi kerületben a jelentések szerint alig van már tartalék ágy az intenzív osztályokon - közölték hétfőn az egészségügyi hatóságok.

A klinika közölte, hogy betegeinek 80 százaléka oltatlan, és eddig csak egyetlen olyan páciens került lélegeztetőgépre, akit már kétszer beoltottak koronavírus ellen.

Szlovákiában a múlt héten naponta több mint 6500 új beteget jelentettek. A járvány kezdete óta 13 598-an haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségbe. Hétfőn 2637 embert ápoltak koronavírussal Szlovákiában, közöttük 241-et lélegeztetőgépen. Ez a szám még mindig alacsonyabb, mint a márciusi 3800-as csúcs.

Szlovákiában egyes kórházakban kritikus a helyzet, szigorodtak a járványügyi előírások - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Szlovákiában hétfőig a felnőttek 53,7 százalékát oltották be az Európai Betegségellenőrző és Megelőző Központ szerint (ECDC), ami alatt van a 76 százalékos európai átlagnak.

Jelenleg Szlovákia 52 járásában a legszigorúbb, fekete (harmadfokú) járványügyi figyelmeztetés van érvényben, 19-ben sötétvörös (másodfokú), nyolcban pedig a vörös (elsőfokú).


A Caputová elnök által aláírt törvényi rendelkezések értelmében a munkavállalónak hetente kétszer, munkakezdés előtt igazolnia kell, hogy be van oltva koronavírus ellen, átesett a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatnia a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik, az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az 5,5 milliós ország ugyanakkor nem tervezi országos karantén bevezetését.

Amennyiben az alkalmazott megtagadja az ingyenes tesztelést, kizárható a munkavégzésből és nem jár neki bérkompenzáció,

leszámítva azokat az eseteket, ha a felek megállapodnak a bérkompenzációban, vagy szabadságot vesz ki az érintett.

Válsághelyzetben a járvány miatt bezárathatja a létesítményeket az egészségügyi felügyelet. Ehhez a rendőrség segítségét is kérheti. Az elrendelt intézkedések megszegésének észlelése után közvetlenül 30 napra be lehet záratni a létesítményt, vagy annak egy részét.

A jogszabály pénzbírság kiszabását is lehetővé teszi abban az esetben, ha valaki az egészségügyi dolgozókat megtámadja, Covid-igazolványt hamisít vagy veszélyezteti az egészségügyi ellátást. Emiatt 1000 euróig (több mint 367 ezer forint) terjedő bírság szabható ki.

Az új szabályok szerint a világjárvány miatti betegszabadság december 1-jétől a rendes betegszabadsággal azonos lesz. A járvány miatti betegszabadság feltételei mostanáig kedvezőbbek voltak - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.