A gyerekek már egészen fiatal koruktól kezdve figyelik, hogyan kezelik a szüleik a pénzt, milyen a hozzáállásuk az anyagiakhoz. Ha látják, hogy tudatos döntéseket hoznak és következetesen osztják be a pénzt, akkor nagy valószínűséggel ők is ezt a mintát fogják követni.

Forrás: Thinkstock
A legelső „leckék” otthon kezdődnek
A gyerekek szivacsként szívják magukba a körülöttük lévő világot. Ha azt látják, hogy a szülő impulzívan vásárol, vagy panaszkodik a hónap végén a pénzhiányra, ezek a minták beépülhetnek. Ezzel szemben, ha egy szülő tudatosan tervezi meg kiadásait, mérlegel vásárlás előtt, és nyíltan beszél – életkorhoz igazítva – a gyerekkel a pénzügyekről, akkor egész kicsi korukban megtanulhatják a pénzgazdálkodás alapjait.
Fontos! Nem arról van szó, hogy a gyereket terhelni kell a család anyagi helyzetével, hanem arról, hogy természetessé váljon számára a pénzről való kommunikáció, a tervezés és a felelősségteljes döntéshozatal.
A vásárlás, a legkézenfekvőbb tanulási lehetőség
Egy hétköznapi bevásárlás is remek lehetőséget adhat a pénzügyi tudatosság fejlesztésére. Már az is sokat jelent, ha a gyerek velünk tart a boltba, és előtte közösen készítjük el a bevásárlólistát. Elmagyarázhatjuk, miért választunk egy terméket a másik helyett (pl. ár-érték arány, akciók, minőség), miért nem veszünk meg mindent, amit megkívánunk, és hogyan illeszkedik egy vásárlás a havi költségvetésbe.
Játékosan is nevelhetünk! A gyereket megkérhetjük, hogy például számolja ki, mennyibe kerülne az adott termékből több darab, de az is lehet a „feladat”, hogy keressen egy olcsóbb alternatívát ugyanabból a termékből. Ezek játékos módon erősítik a pénzügyi tudatosságot.
A zsebpénz a gyakorlati tanulás eszköze lehet
A zsebpénz kiváló eszköz arra, hogy a gyerek saját tapasztalatokat szerezzen a pénz kezelésében. Fontos, hogy világos szabályokat fektessünk le: mennyit kap és mikor lesz legközelebb „fizetésnap”. Nem baj, ha néha hibázik – például mindent elkölt egy felesleges dologra. Ezekből a hibákból lehet a legtöbbet tanulni. Bátorítsuk arra, hogy gyűjtsön egy nagyobb célra, például egy játékra vagy könyvre vagy bármire, amire vágyik. Így megérti a halasztott jutalom értékét, megtanul tervezni és a későbbiekben, felnőttként kevésbé fenyegeti az impulzusvásárlás veszélye.
Ha már nagyobb, vonjuk bele a költségvetésbe
Ahogy nő a gyerek, úgy egyre több mindent képes megérteni. Egy kamasz már bevonható a családi költségvetés készítésébe is. Megmutathatjuk neki, milyen rendszeresen felmerülő kiadásaink vannak (rezsi, élelmiszer, közlekedés), mennyi pénz érkezik a háztartásba, és hogyan próbálunk egyensúlyt tartani a bevételek és a kiadások között. Ha saját diákmunkát vállal, akkor segíthetünk neki személyes költségvetést készíteni: mennyi pénze van, mire szeretné költeni, mennyit tesz félre, és mik a hosszabb távú céljai. Ez a tudatosság később, felnőttként is hatalmas előnyt jelent majd.
Hirdetés
A szülők számára a gyermekeik biztonsága és jövője a legfontosabb érték. A világ folyamatosan változik, minden nap egy új élmény, új felfedezés a gyerekekkel. Az örömteli pillanatok feledtetik az aggodalmakat, a félelmeket, de mi lenne, ha egy váratlan esemény, baleset vagy betegség történne… Vajon akkor is meg tudod valósítani jövőbeni céljaidat, gyermeked álmait? A Generali Gyermekjövő célnak is megfelelő személybiztosítások igény szerint alakíthatók.