Mindenek előtt szögezzük le, a kiromatika, tenyérjóslás nem tudomány, hanem évszázadok óta generációkról generációkra hagyományozott tudáshalmaz, elemzési és jóslási módszer. Ettől függetlenül sokan hisznek benne, és állítják, amit a tenyerükből kiolvastak, az bekövetkezett.

Forrás: Moment RF
A tenyérjóslás, nem csak a jövő előrejelzésének módszere, jellemvonások megfejtéseként is használják
Ha megnézzük mindkét tenyerünket, sokan mást-mást látunk a bal és jobb kezünkön a vonalak hosszúságát, mélységét, elhelyezkedését illetően.
Egyes tenyérelemzők azt mondják, annak a tenyerünknek a vonalai a mérvadóak, amelyik kezünket használjuk írásra, a legfőbb tevékenységekre. Mások azt mondják mindkét tenyerünket figyelnünk kell, mert a bal kéz az előre megírt dolgokat mutatja, a jobb kéz meg a cselekvéseink nyomán változó helyzetet, másként fogalmazva a bal a lehetőséget, a jobb a megvalósulást jelzi.
Kíváncsi vagy mit árul el tenyered a szerelmi életedről?
Akkor nézd meg jól mindkét kezeden a szívvonaladat. A tenyérjóslás szerint a szívvonal az ember érzelmi világának tükre: árulkodik arról, hogyan szeretünk, hogyan kapcsolódunk másokhoz. A tenyér felső részén, közvetlenül az ujjak alatt húzódik végig, legtöbbször a kisujj alól indulva a mutató- vagy a középső ujj alá fut. Már az elhelyezkedése is sokat elmond arról, milyen típusú szeretetre vágyunk – és hogyan éljük meg a kapcsolatainkat.
Akinek a szívvonala mély és határozott, az rendszerint őszinte, odaadó és kiegyensúlyozott a szerelemben. Számára fontos a hűség és az érzelmi biztonság, érzéseit pedig bátran meg is mutatja. Ezzel szemben a töredezett vagy elágazó szívvonal gyakran érzelmi hullámzásra utal: viselője szenvedélyes, de olykor nehezen találja meg a stabilitást, hajlamos az idealizálásra, vagy újra és újra megkérdőjelezi választásait.
Az sem mindegy, hol kezdődik ez a vonal. Ha magasan, közel az ujjakhoz indul, az romantikus, szenvedélyes természetet jelez, aki szívből él és szeret. A mélyebben kezdődő szívvonal viszont inkább visszafogott, racionális személyiséget mutat, aki nehezebben nyílik meg, és érzéseit gyakran inkább tettekkel, mint szavakkal fejezi ki.
A vonal vége szintén sokat elárul a szerelemhez való hozzáállásról. Amennyiben a mutatóujj alatt ér véget, az ideális szerelembe vetett hitről és hűséges, romantikus természetről tanúskodik. Ha viszont a középső ujj felé hajlik, az erőteljesebb, szenvedélyesebb, néha birtokló szeretet jellemző. A kétfelé ágazó szívvonal a legkiegyensúlyozottabb: azt mutatja, hogy viselője képes az érzelmek és a józan ész harmóniáját megőrizni, vagyis úgy szeret, hogy közben nem veszíti el önmagát.

Forrás: Digital Vision
Ha az érdekel, pasidtól mire számíthatsz, ezeket a jeleket figyeld!
Mindannyiunkat foglalkoztat a kérdés vajon valóban hűséges-e hozzánk a párunk. Persze ezt leginkább a viselkedéséből, szavaiból fogod megtudni, de ha alaposan megnézed a szívvonalát, azért az is lehet egy kis háttérinfó. Ha ez a vonal mindkét tenyerén igazán mély, egyenes, folyamatos, akkor megnyugodhatsz: monogám, hűséges típus. Nem vágyik kalandokra, és ha szeret, azt komolyan gondolja. Az a típus, aki inkább kitart a párja mellett, még akkor is, ha nehezebb időszakok jönnek.
Más a helyzet, ha a szívvonal töredezett, szakaszos vagy sok kis elágazás tarkítja. Ez a tenyérjóslás szerint nyugtalan, szenvedélyes természetre utalhat, aki hajlamos az érzelmi hullámzásokra és a változatosság keresésére. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy hűtlen, de nála a szerelem gyakran viharos, és időnként nehéz kiszámítani, mit is akar valójában.
De jelezheti a szívvonalból leágazó sok kicsi vonalacska a kalandor természetét is. Ha ezt látod se ess kétségbe, mert nem mindegy, hogy a szívvonal melyik szakaszán futnak felfelé és lefelé apróbb vonalak. Ha a kisujj tájékán látod, akkor ez azt jelenti fiatal korában több rövid kapcsolata volt, ez normális, kereste az igazit. Ha a szívvonala a középső ujj alatt ér véget, az azt jelzi, hogy erősen vágyik a testiségre, és hajlamos birtoklásra. Ha egészen a mutatóujja alá elér szívvonala, akkor megnyugodhatsz, nem szexre kellesz, társkapcsolatra, szerelemre vágyik.
A tenyér vonalai valójában folyamatosan változnak. Ha rendszeresen fotózzuk tenyerünket, vagy a pasinkét, akkor látni fogjuk, hogy megjelenhetnek új vonalak, vagy eltűnnek korábbiak. Hiszen személyiségünk is folyamatosan változik. A romantikus alkatnál is elkövetkezhet egy olyan időszak, mikor két végén égeti a gyertyát, ágyról ágyra jár. És egy kalandor is meg tud szelídülni, ha jó társra talál.
A tenyér tehát sok mindent elárul arról, mit várhatunk egy férfitól a szerelemben – de ahogy a tenyérjósok is mondják, a vonalak nem kőbe vésett sorsot, hanem tendenciákat mutatnak. A hűség, az odaadás és a szeretet végső soron nem a tenyerünkbe van írva, hanem a döntéseinkbe.


