A csepeli kohászok a saját közegükben, a műhely valóságában vetkőzték le gátlásokaikat. Az ötletgazda az üzemvezető, Somogyi János volt. Mint meséli, az egész egy véletlenül nagyot futó Facebook-képpel indult. „Közösen szerepeltünk a kollégákkal egy olajos, autentikus fotón. Valaki odakommentelte, hogy kár volt ennyit tanulni ezért a melóért, mire egy anyuka azt írta: ő bizony nagyon is kedveli az olajos testű férfiakat. Innen jött az ötlet, hogy készítsünk egy naptárt – csak azért is.”

Forrás: Borsonline
A csepeli kohászok jótékony célból vetkőztek
2023-ban még csak egyoldalas naptárral rukkoltak elő, a projektnek azonban akkora siker lett, hogy tavaly már teljes, 12 oldalas naptárként jelent meg, a bevételből pedig egy csepeli iskolát támogattak.
„Külföldön is készítenek ilyen naptárakat rendőrökkel, tűzoltókkal – mi ugyan nem vagyunk olyanok, de gondoltuk, mi is belevágunk. A tavalyi pénzből egy félmilliós okostáblát vettünk egy iskolának. Idén is folytatjuk a hagyományt: a nyomdaköltségek levonása után Sirok általános iskolája és egy másik csepeli intézmény kapja az összeget” – mondta Somogyi a Borsonline-nak. A naptár fotóit továbbra is Bánki Attila és Józsa László készítik, és az üzemvezető szerint a csapat együtt fejlődött a fotósokkal: az idei kiadás már olyan minőségű, hogy bátran adják üzleti partnereiknek is karácsonyi ajándékként.
Aki szeretne hozzájárulni a jótékonykodáshoz, és rendelne egy példányt a különleges naptárból, az a [email protected] címen jelezheti az igényét. A kohászokról készült fotókat itt nézheted meg.


