Galina Brezsnyeva, a szovjet hercegnő

2013.07.29. 12:17
Galina Brezsnyeva afféle szovjet hercegnőként élt Moszkvában, majd elszegényedve, súlyos alkoholistaként halt meg egy elmegyógyintézetben. Apja, Leonyid Brezsnyev közel húsz éven át volt a Szovjetunió és tulajdonképpen az egész szocialista világ első embere, így Galina szinte bármit megtehetett büntetlenül, és élt is a lehetőségekkel. Szeszélyes volt, könnyelmű és féktelen étvággyal rendelkezett, ami az alkoholt és a szexet illeti. Botrányait nyíltan tálalták a nyugati lapok, és hazájában is állandó beszédtémát szolgáltatott az embereknek annak ellenére, hogy a szovjet sajtó soha nem írhatott a viselt dolgairól.

 

Színésznői álmok

Brezsnyev lassan, de biztosan építette karrierjét és egyre feljebb jutott az SZKP ranglétráján, míg végül 1962-ben a Szovjetunió első embere lett. Ahogy egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tett szert, Galina előtt is egyre több lehetőség nyílt meg. Furcsán ellentmondásos helyzetbe került, hiszen látszólag bármit elérhetett és bármit megtehetett büntetlenül, gyakorlatilag azonban nagyon is ki volt jelölve az útja. Olyan út volt ez, amiért akkoriban sokan hálásak lettek volna és örömmel végigjárták volna, Galina azonban másra vágyott: színésznő szeretett volna lenni. Brezsnyev lányaként persze ezt is megtehette volna, ám a pártvezér úgy vélte, hogy ez nem férne bele abba a képbe, amit közvetíteni akart magáról, ezért megtiltotta neki, hogy a színészettel próbálkozzon. És ha Brezsnyev megtiltott valamit, azt jobb volt örökre elfelejteni. Galina is tudta ezt, ezért végül filozófiából szerzett diplomát. A színpad azonban élete végéig végzetesen vonzotta, és ha nem is léphetett a világot jelentő deszkákra, igyekezett mindig ebben a világban forgolódni; például szinte kizárólag olyan férfiakkal szűrte össze a levet, akiknek valami köze volt a színpadhoz.

Forrás: www.ruskino.ru

Lázadó hercegnő

Valószínűleg ez a kényszerpálya váltotta ki belőle, hogy folyamatosan lázadt és a saját határait feszegette, ám egyéb tényezők is nehezítették a helyzetét. Ahogy apja egyre nagyobb hatalomra tett szert, őt is egyre többen megkörnyékezték, és soha nem tudhatta, hogy az érdeklődés neki szól vagy azoknak a kiváltságoknak, amiket általa el lehet érni. Egy idő után azonban láthatóan nem is érdekelte, élt a kínálkozó lehetőségekkel, főleg ami a férfiakat illeti. Egyik viszonyból a másikba bonyolódott, miközben apja utasítására a KGB minden lépését figyelte és jelentette. Egy idő után azonban ez sem izgatta, sőt még provokálta is az intim titkai után (is) nyomoztató Brezsnyevet. Fiatal korától voltak alkoholproblémái, szinte falta a férfiakat, féktelenül mulatott és még annál is féktelenebbül költekezett, és mindezek az idő előrehaladtával egyre komolyabb méreteket öltöttek. Befolyásos apja pedig rendre elsimította a botrányokat és eltakaríttatta a romokat, amiket lánya maga után hagyott. Minden eszközzel lázadt tehát Ljonya papa - ahogy Brezsnyevet becézték - és az általa képviselt rendszer ellen, ugyanakkor függött is tőle.

Szökés az artistával

A színpad iránti végzetes vonzódása első házasságában is megnyilvánult: megszökött és titokban összeházasodott egy nála két évtizeddel idősebb cirkuszi akrobatával. Jevgenyij Milanev mindössze két évvel volt fiatalabb Brezsnyevnél és igazi erős ember volt, untermanként lépett fel a cirkuszban. Az erőművész első felesége meghalt, így a házassággal Galina két gyerek nevelőanyja is lett, majd született egy közös lányuk is, Viktorija. Több éven keresztül járták a világot a cirkusszal. Galina bohócként szeretett volna fellépni, de ezúttal sem tehette meg, így sminkesként dolgozott a társulatban. Brezsnyev idővel megbarátkozott lánya választásával és az egyik moszkvai cirkusz igazgatójává tette vejét. Házassága végül válással végződött, miután Milanev megcsalta egy fiatal akrobatalánnyal.

A második házasság

Galina második házassága még az elsőnél is botrányosabb volt. Az apja kevésbé finom vonásait és robusztus testalkatát öröklő asszony 32 éves volt, amikor beleszeretett a világhírű illuzionista, Kio mindössze 18 éves fiába, és titokban összeházasodtak. Mivel Brezsnyev lánya minden lépéséről tudott, szinte azonnal értesült a frigyről, és úgy tűnik, ez már neki is sok volt: egyszerűen érvényteleníttette a házasságot. A szerelmes Galinát igencsak megviselte ez a drasztikus lépés, később úgy nyilatkozott, hogy akkor szeretett utoljára - ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy újabb házasságot kössön és újabb afférokba bonyolódjon.

Forrás: AFP
Galina és Jurij Mihajlovics Csurbanov

A karrierista harmadik

Harmadszorra a belügyminisztérium egyik rendőrezredesével, Jurij Mihajlovics Csurbanovval kötötte össze az életét. A köztudottan karrierista férfit vélhetően nem Galina bájai érdekelték elsősorban, hanem az a karrier, amit a férjeként befuthat. Igaza is lett, ugyanis hamarosan belügyminiszter-helyettes lett. A látványos karrierhez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy ezúttal Brezsnyevnek nem volt kifogása lánya választása ellen, így örömmel egyengette veje útját. A házasság nem volt különösebben boldog: Csurbanov el volt foglalva a karrierjével, Galina pedig belevetette magát a kicsapongásba. Legkomolyabb botrányai erre az időszakra estek. Szó szerint nagykanállal falta az életet: esztelenül költekezett, napjai állandó pezsgőmámorban teltek és nyíltan szeretőt tartott. A fiatal fiúk voltak a gyengéi, így szeretője is egy Borisz Burjace nevű fiatal cigány zenész-énekes volt, akivel legendásan fényűző életet éltek. Ahogy az már lenni szokott Galina partnerei esetén, Burjace is jól fizető állást kapott: a Nagyszínháznál szerződtették, bár szerepet nem igen osztottak rá.

Lefelé a lejtőn

Ahogy az előre sejthető volt, Brezsnyev 1982-es halála után vége szakadt a jólétnek. Ljonya papa nem tudta többé egyengetni Galina útját, aki egyre inkább megindult a lejtőn. Férjét korrupció vádjával elítélték, és hosszú börtönbüntetés várt rá. Ugyanez a sors jutott szeretőjének is, aki egy gyémántrablásba keveredett, és 15 évre elítélték. Galina egyedül maradt, és gyakorlatilag házi őrizetben élt a család Moszkva melletti nyaralójában. Alkoholizmusa egyre súlyosbodott, és lassanként minden vagyonát pénzzé tette, hogy alkoholra költhesse, így élete végére teljesen elszegényedett. A férfiakat azonban továbbra sem vetette meg, 64 évesen például házasságot tervezett egy 29 éves üzletemberrel, ám ez végül nem valósult meg. Mivel alkoholizmusa egyre riasztóbb méreteket öltött, lánya kérésére egy elmegyógyintézetbe szállították, itt halt meg 1998-ban, 69 éves korában.

Tudtad?
Nem mindennapi élete több szerzőt is megihletett. Alekszej Pimanov és Jurij Glocera poroducerek filmet forgattak az életéről, egy fiatal pozsonyi szerző, Peter Pavlac pedig színdarabot írt róla. Ez a darab szolgált alapul Parti Nagy Lajos Dolcsaja Vita című darabjának, melyben Csákányi Eszter játssza Galinát.

Forrás: AFPKövesd az Akkor és most oldalt a Facebookon!


 Érdekel a retró? A régi idők nagy filmjei, zenéi, sztárjai? Kövesd az Akkor és most oldalt és szemezgess a gyönyörű fotókból és képösszeállításokból.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ AKKOR ÉS MOST OLDAL!



Csóktörténelem: a csócsálástól a franciáighttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130418-szex-szerelem-parkapcsolat-csoktortenelem-a-csocsalastol-az-elvezesig.html A történelem legbotrányosabb pápáihttp://www.life.hu/szorakozz/20130227-v-celesztin-ix-benedek-vi-sandor-viii-janos-xii-pius.html A legbátrabb nők a történelemben, akik kiálltak az elveikérthttp://www.life.hu/szorakozz/20120924-jeanne-darc-i-erzsebet-zrinyi-ilona-harriet-tubman-golda-meir.html Botrányos szeretők, különc kalandok - Veszedelmes viszonyok a történelembenhttp://www.life.hu/szorakozz/20120507-veszedelmes-viszonyok-a-tortenelemben.html A hadüzenet oka: a nő - 4 különleges asszonysors a történelembenhttp://www.life.hu/szorakozz/20120319-a-haduzenet-oka-a-no-negy-asszony-akik-miatt.html
Oroszországkultúrapolitikatörténelemszórakozás