Amikor falusi bányászok vezetik a melegfelvonulást

A nyolcvanas évek eleje Nagy-Britanniában a Vaslady, azaz Margaret Thatcher kemény politikájának jegyében telt, mely számos társadalmi réteg érdekeit sértette - például a bányászokét, akiknek a szakszervezeteit erővel próbálták meg háttérbe szorítani, amikor a sorozatos bányabezárások miatt tiltakozni kezdtek. A folyamat végül egy hosszú-hosszú, és a hatóságok által illegálisnak bélyegzett sztrájkban csúcsosodott ki, aminek idején a bányászoknak minden segítségre szükségük volt, és végül onnan is kaptak, ahonnan a legkevésbé számítottak rá.

Egy londoni, meleg aktivista csoport tagjai ugyanis kiálltak értük, gyűjtéseket szerveztek nekik, mivel azt gondolták: nincs különbség joghátrány és joghátrány, rendőrségi zaklatás és rendőrségi zaklatás között, legyen az oka szexuális, munkahelyi, vagy bármi egyéb. Az együttműködés pedig egy idő után nem korlátozódott az adománygyűjtésre, hanem személyessé is vált, ami persze nem indult zökkkenőmentesen egy konzervatív erkölcsök szerint élő walesi falucska és a nagyvárosi szivárványkülönítmény között - de aztán olyannyira sikertörténet lett belőle, hogy az 1985-ös londoni melegfelvonulást a bányászszakszervezetek csoportjai vezették fel, meghálálva a kiállást.

Mindezt filmre vinni persze úgy lehet jól, ha nemcsak az amúgy tényleg moziba kívánkozó alapsztori lényegi eseményeire, de a benne részt vevő figurákra és azok életére is különös figyelmet fordítanak az alkotók. Hiszen akkor lesznek a bányászok nem csupán bányászok, de saját sorssal, személyiséggel, arccal, családdal, vágyakkal és minden egyébbel rendelkező emberek, akik történetesen emellett bányászok is. A melegekkel pedig ugyanígy... És valahol pont erről szól a film a felszín szórakoztató (és társadalomtörténetileg is tanulságos) sztorija mögött: hogy mennyire megváltozik egymáshoz a viszonyunk, ha meglátjuk és megismerjük az embert a másikban a különböző szerepek mögött - és mennyire ez számít csak igazán.

A Büszkeség és bányászélet (egyszerre bizarrul visszataszító, és valahol mégis eltalált az angol Pride helyetti magyar cím) pont akkor lesz a legjobb, amikor sikerül ezt megugrania, amikor már megismertük kicsit jobban a történetének számos szereplőjét. A sztori minden szellemessége ellenére kiszámítható útvonalon kanyarog, sokkal érdekesebb az, miként hatnak az események a hősei életére: például egy falusi nagymamáéra, aki recepteket cserél leszbikus "lányaival"; a lánglelkű forradalmár melegjogi aktivistáéra, akit közben súlyos magánéleti titkok nyomasztanak; a londoni melegklubban beszédet mondó szakszervezeti vezetőére és családapáéra - vagy épp a film kvázi főszereplőjének sorsára, aki frissen és ifjan kerül be az események beindulása idején a meleg közösségbe, és akire még vár az identitásának kialakítása, nem is beszélve a nyilvánosság előtti felvállalásáról.

Ezektől a részletektől és a felvetett, igencsak fontos (és valójában igencsak általános) témáktól lesz több ez a film, mint egy átlagos vígjáték, noha szinte végig szakadni lehet a nevetéstől, annyira sorjáznak benne a viccesebbnél viccesebb helyzetek. Amik történetesen bányászokról és melegekről szólnak, de ugyanígy szólhatnának kőfaragókról és balett-táncosokról is.