Három éve megy, de a mai napig döbbenet, hogy a Walking Dead című sorozat műsoridőt kapott. Az pedig még meglepőbb, hogy mekkora siker lett. Mi a titka a sorozatnak, amelynek nagyjából minden részében megesznek valakit? Ezért vagy ennek ellenére érdemes nézni? Mit tegyünk, ha félünk? Gyorstalpaló és testi-lelki felkészítő az évtized legnagyobb tévés durranásához.



A nyolcvanas-kilencvenes évek Hollywoodjában volt egy kőbe vésett szabály, biztos sokan ismeritek: ha félsz, hogy megbukik a filmed, tegyél bele gyereket és kutyát. Ha tehát megfelelő a cukiságfaktor, nagy baj nem lehet. Nem csak a családi vígjátékokról volt szó: a kommandós-nindzsás aprítástól az ufóinváziókig mindenütt feltűntek a kisdedek és a kisállatok, akikért ugye a legkönnyebb izgulni. Ezekkel az egyszerű szabályokkal azonban csúnyán elbánt az internet, ahol villámgyorsan elterjedt, ha egy-egy film a fenti hozzávalók ellenére is bűnrossz. A producereknek tehát a közönség kiszámíthatatlan és állandóan változó igényeihez alkalmazkodva ki kellett találniuk valami újat. Kevesen gondolták volna, hogy az új csodafegyver a két lábon járó, emberi agyra éhező, hörgő-gurgulázó hulla lesz. A zombik évtizedekig csak underground klasszikusok cím- és főszerepeit kapták, mára azonban ugyanúgy keblükre ölelték őket a főműsoridőt megtölteni igyekvő programigazgatók, mint Brad Pitt. Az új aranyszabály: zombikkal minden jobb. Az első igazi zombis tévésorozat, a 2010-ben debütált The Walking Dead pedig rögtön a televíziózás egyik legsikeresebb termékeként vonul be éppen a történelembe.

Forrás: AMCtv.com/Scott Garfield

A halál utáni élet azóta érdekli az emberiséget, mióta lemászott a fáról, a filmeseket pedig mióta feltalálták a celluloidszalagot. Az első zombifilmek tehát már a némafilm-korszakban elkészültek, ám a zombifaktor kimerült némi afrikai vuduban, melynek áldozatai öntudatlanul teljesítették mesterük parancsát. A nagy áttörésre a hatvanas évek végéig várni kellett: egy fiatal, független filmes, George A. Romero ekkor forgatta le - döbbenetesen kevés pénzből - az iskolateremtő Élőhalottak éjszakáját. Nagyjából azóta is azokat a kliséket használja a zombifilmipar, amelyeket itt láthattunk. Tíz évvel később érkezett a folytatás, amely nem csak büdzsében és a kiöntött vér mennyiségében múlta felül elődjét: közhelyesen hangzik, de A holtak hajnala horrorfilmbe oltott, abszurd társadalomkritika volt. "Hőseink" az invázió elől egy plázában találnak menedéket, ahol némi interperszonális súrlódást leszámítva királyként élnek, miközben odakint a zombik céltalanul ténferegnek. Amikor unalmukban egy bizarr játék keretében elkezdik őket sorra fejbe lőni, már pontosan értjük az üzenetet: agresszorok és túlélők közt kényelmetlenül kicsi tud lenni a különbség, sőt. Romero napjainkig gyártja a folytatásokat, a színvonal változó, az alapgondolat azonban egyre egyértelműbb: a zombik mi vagyunk.

Forrás: AMCtv.com/Scott Garfield

A fentiek jól jönnek majd, ha egyszer belevágsz az agyondíjazott képregényből Frank Darabont rendező (A remény rabjai, Halálsoron, A köd) által sorozattá fejlesztett Walking Deadbe. Természetesen dönthetsz úgy is, hogy szimpla horrorsorozatként nézed, ám úgy garantáltan dögunalmas lesz. Pedig úgy indul, ahogy a zombifilmek többsége: hősünk, egy keményfejű vidéki seriff kórházban ébred, teljesen egyedül, csak az összezúzott berendezés és a zárt ajtók mögül kiszüremlő hörgések árulkodnak arról, hogy valami nagyon nincs rendben. Az első sokk után szépen megtanulja, hogy a húsára áhítozó halottakra kár emberként gondolni és egy-egy jól irányzott fejlövéssel elintézheti őket, lőfegyver hiányában megteszi a kalapács, baseballütő, csavarhúzó is. Elindul tehát a családja után, amikor pedig találkozik velük és túlélők egy nagyon megijedt csoportjával, a sorozat felveszi egy viszonylag hagyományos dráma ívét, csak a díszlet szokatlan.

Forrás: AMCtv.com/Scott Garfield

De még mennyire szokatlan! A Walking Dead készítői nem kötöttek kompromisszumot a témához szükséges erőszak ügyében, sőt még rá is tettek pár lapátnyi belsőséget: a sorozat a televíziózás történetének legvéresebb műsora. A kamera nem hogy nem fordul el szemérmesen, hanem kéjesen időz el a leszakadó végtagokon és a kifröccsenő agyvelőkön. A hatáskeltés szerencsére csak itt-ott öncélú, általában nem szolgál mást, mint hogy emlékeztessen arra, itt bizony néha még a jófiúk is arra ébrednek, hogy fertőzött társaik éppen belőlük lakmároznak. A zombiknál pedig már csak az élők rosszabbak. A világvége mindenkiből mást hoz ki, a legjobb barátból vérszomjas őrült lesz, a tisztességes családfőből paranoid zsebdiktátor, a filigrán kislányból amazon, a rasszista testvérpárból pedig így vagy úgy, de hős. Sorozat lévén van idő bemutatni, hogy az öldöklésen kívül mit kezdenek egymással az élők és a holtak - az így alakuló helyzetek pedig viccesek, ijesztőek, szomorúak, gyomorforgatóak, néha akár egyszerre is. Ki mondta, hogy a megfelelő óvintézkedések után nem használhatunk zombit málhás szamárként? Vannak-e határok, ha kísérletezni szeretnénk velük? És mi van, ha csődöt mond a józan ész és egyszerűen megtartjuk saját fertőzött családtagjainkat - ha kell, apró tartályokban?

A Walking Deadben egy percre sem merül fel, hogy a helyzet menthető lenne. Bár az első évadban megpróbálkoznak némi tudományos magyarázattal, ez a vonal az erre szolgáló kutatóállomással együtt végül elvész: elég, ha tudjuk, hogy a zombik maguktól nem halnak meg, korábbi személyiségüknek a szikrája sem él és folyamatosan éhesek. Ránk.

Forrás: AMCtv.com/Scott Garfield


A hatalmas rajongótábor és a példátlan siker persze nem azt jelenti, hogy a sorozat hibátlan lenne. Bár megkockáztatjuk, hogy a hosszához képest ilyen látványos produkciót tévében még nem láttunk, az azért nyilvánvaló, hogy itt-ott spórolni kellett. Feltűnően sok tehát az eseménytelen, a szereplők lelki nyűgjeiről szóló epizód, főleg a második évadban. A múlt héten véget ért harmadik évadra azonban új erőre kap, pedig ekkor már fel sem merül, hogy megtalálják az emberiség maradékát. (De még az sem, hogy megússzák ép ésszel.) Valahol érthető, hogy a magyar csatornák félnek megvenni és műsorra tűzni a Walking Deadet. Ha lenne is rá megfelelő karika, biztos, hogy csak késő éjjel mehetne, amikor a rendes emberek már alszanak...

Forrás: AFPKövesd az Akkor és most oldalt a Facebookon!


 Érdekel a retró? A régi idők nagy filmjei, zenéi, sztárjai? Kövesd az Akkor és most oldalt és szemezgess a gyönyörű fotókból és képösszeállításokból.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ AKKOR ÉS MOST OLDAL!



Jeanne Moreau és a szerelmi háromszöghttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130403-film-szorakozas-egy-holgy-parizsban-jeanne-moreau-es-az.html Hableánynak képzeli magát egy férfihttp://www.life.hu/szorakozz/20130404-egy-brit-ferfi-imadja-a-selloket-es-o-maga-is.html Szenilla, a szenilis hal kalandjain izgulhatunkhttp://www.life.hu/szorakozz/20130403-a-nemo-nyomaban-cimu-nagysikeru-animacios-film-utan-jon-a.html