Para van! Elfogytak a Sziget-bérletek

Forrás: facebook/ Sziget Festival Official -
Sziget Fesztivál hetijegy napijegy bérlet jegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani a 11-én kezdődő Szigetre, ugyanis a fesztivál történetében először - a kezdet előtt egy héttel - elfogytak a bérletek.

A Sziget történetében először elfogytak a bérletek a fesztiválra – jelentették be a szervezők, majd' egy héttel a kapunyitás előtt. Gerendai Károly szerint már korábban látszott, hogy lényegesen nagyobb az érdeklődés, szerinte „ez a jobb programoknak köszönhető, illetve annak, hogy mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései" – nyilatkozta korábban a főszervező. Az elmúlt évek visszaesése után idén nőtt a magyar közönség érdeklődése és több európai országból is sokkal többen jönnek, mint az előző években. Ez utóbbi okát a főszervező abban is látja, hogy Budapest egyre trendibb a külföldi látogatók körében.

Már építik a Sziget Nagyszínpadát Forrás: facebook/ Sziget Festival Official

A gyorsan érkezőknek még van esélye!

Mostantól tehát csak napijegyet lehet kapni a Szigetre, de 1000 bérlet majd a kapuban vár azokra, akik nem juthattak elővételben jegyhez, vagy megszokásból az érkezéskor szoktak bérletet venni.
Rájönnél, kit látsz? - 7+1 film, amiben a sztárok felismerhetetlenekhttp://www.life.hu/kult/20140801-osszeallitas-felismerhetetlensegig-elmaszkirozott-sztarokrol-a-filmeken.htmlA filmsztároknak legfőbb értékük az arcuk, és az őket foglalkoztató produkciók is azért csengetnek ki nekik dollármilliókat, hogy azt a bizonyos arcot használhassák a film népszerűsítésére, a nézők becsábítására, minél nagyobb anyagi és szakmai haszon besöprésére. De mi van akkor, ha egy szerep mást követelne? Kult--Így nyert új értelmet a kutyapóráz http://www.life.hu/kult/20140804-a-szurke-otven-arnyalata-filmadaptacio-elozetesenek-parodiaja-kutyakkal.htmlKét cuki golden retviever bújt Anastasia Steele és Christian Grey bőrébe egy paródia kedvéért.KultOrigoA leghíresebb magyar musical végre szabadtéren!http://www.life.hu/kult/20140730-kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-vegre-szabadteren-obudan.htmlDéry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna legendás musicaljét ezúttal festői környezetben, szabadtéren élvezheted az Óbudai Nyár rendezvénysorozat keretében.KultFotó: Hajdú D. András - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.