Inspiráció. Habár e szó hallatán legtöbbször szép dolgokra, produktumokra gondolunk, előfordulhat, hogy egy-egy rémes, hátborzongató tett lesz az, ami valakit megihlet. Íme, három kegyetlen sorozatgyilkos története, akiknek a cselekedetei híres filmrendezőknek adtak ötleteket.

1. Ted Bundy és A bárányok hallgatnak

Ted Bundy az Egyesült Államok leghírhedtebb sorozatgyilkosainak egyike volt: fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg Amerika-szerte a hetvenes években. Legtöbbször agyonverte, máskor megfojtotta a védtelen nőket. Mindemellett nekrofiliával, azaz hullagyalázással is gyanúsították. Áldozatainak fejét, illetve egyes testrészeit hazavitte, hogy azok emlékeztessék "csodálatos" tettére. Brutalitása ellenére művelt és vonzó férfiként írták le. Barátai és ismerősei úgy emlékeztek rá, mint egy jóképű és meggyőző férfira. Bundyt végül villamosszékben végezték ki.

Érzed, ahogy az utolsó lélegzet elhagyja testüket. A szemükbe nézel. Ebben a szituációban az ember Istennek érzi magát.

- nyilatkozta halála előtt a sorozatgyilkos.

A bal oldali képen: Ted Bundy az ítélethozatalkor, amikor bejelentik a halálbüntetést. A jobb oldali képen Ted Bundy bogárhátújában talált tárgyak láthatók.Forrás: AFP, Wikipedia
A bárányok hallgatnak
Thomas Harris írót Ted Bundy ellentmondásos személyisége ihlette meg, ami alapján megalkotta a világhírű Hannibal Lecter intelligens pszichiáter-sorozatgyilkos kannibalisztikus karakterét. A bárányok hallgatnak című mozifilmben Anthony Hopkins Oscar-díjas megformálásában vált széles körben ismertté a karakter. A pszichiáter öt regényében jelent meg, Hollywood pedig öt filmben és egy tévésorozatban is feldolgozta alakját. A bárányok hallgatnak első kiadásának 25. évfordulójára ismét piacra dobták a regényt, amihez Harris írt egy új előszót, és amiben végre elmesélte, ki ihlette Lectert.

 2. Ed Gein és a Psycho, illetve a texasi láncfűrészes gyilkos

Amerika egyik leghírhedtebb gyilkosa Ed Gein volt, aki annak ellenére számos írót megihletett, hogy mindössze két nő meggyilkolását lehetett rábizonyítani. Az ő borzalmas tetteiből született többek közt a Psycho Norman Batese, Leatherface a Texasi láncfűrészesben, Buffalo Bill és az Amerikai horrorsztori című tévésorozat hasonlóan kegyetlen mészárosa, Bloodyface is. 

Gein egy elhagyatott farmon élt a családjával, amelynek tagjai egymás után, furcsa körülmények között életüket veszítették. A család halála után Ed magányosnak és elveszettnek érezte magát. Később érdeklődni kezdett a női test anatómiája és a halál kultuszával foglalkozó magazinok iránt. Főleg a náci táborok ragadták meg a fantáziáját, azon belül is az emberkísérletek, amiket a koncentrációs táborban végeztek a fogvatartottakon. Egy pár év után annyira elhatalmasodott rajta az anatómia iránti imádata, hogy a temetőkben frissen elhantolt női holttesteket ásott ki, egy-egy testrészüket leválasztotta és megtartotta - fejeket, belső és nemi szerveket is. 

Ed GeinForrás: wickedhorror.com

Ed neve először akkor került a rendőrség látókörébe, amikor 1957-ben Bernice Worden, egy helyi pénztáros eltűnt. A nő fia, Frank serifhelyettes volt, és mivel Geinnek rossz híre volt a városban, illetve látták a környéken az eltűnés napján, a serif úgy döntött, ellenőrzi Gein házát. Itt találta meg Worden lefejezett és megkötözött holttestét, amely fejjel lefelé lógott egy húskampón. Gein lelőtte a nőt, majd halála után a nemi szervétől a nyakáig felvágta és kibelezte a testét. A szívét a házban találták meg egy tányéron, a fejét és a belső szerveit egy dobozban. 

A rendőrök átkutatták a házat, ahol további emberi koponyákat, emberi bőrből készült maszkokat, lámpaburákat, papírzacskókba csomagolt emberi fejet, lenyúzott női torzót, mellbimbókból készült övet és dobozba csomagolt női genitáliákat találtak. Körülbelül 15 nő holttestét, illetve maradványait találták meg szerte a házban. 

Ed Geint beszámíthatatlannak nyilvánították, és mivel nem volt tárgyalásra alkalmas állapotban, a wisconsini állami kórházba szállították. 10 évet töltött itt, mire 1968-ban orvosa úgy ítélte meg, hogy bíróság elé állhat, a tárgyaláson kimondták, hogy bűnös, ugyanakkor elmebeteg és élete hátralévő részét kórházban kell töltenie. Gein az elmegyógyintézetben hunyt el 1984-ben.

Alfred Hitchcock, a legendás Psycho c. film rendezője 1960-ban a forgatásonForrás: Northfoto

 

A Psycho és a Texasi láncfűrészes gyilkos
A történetét kisebb-nagyobb mértékben számos horrorszerző és filmkészítő felhasználta, például Robert Bloch könyvében róla mintázta Norman Batest, az anyuka kisfiát, ebből készítette Alfred Hitchcock az azóta kultikussá vált Psychót. A Texasi láncfűrészes című filmben Gein háza alapján készítették a díszletet, Leatherface ugyanúgy húskampókra lógatta fel az áldozatait. Bloodyface, az Amerikai horrorsztoriból pedig egy az egyben Geinről lett mintázva.

3. A zodiákus gyilkos és a Zodiákus

Ő volt az egyik legkülönösebb sorozatgyilkos, akinek az ügye máig lezáratlan. A borzalmas tettek elkövetőjét ugyanis sosem sikerült a hatóságoknak kézre keríteniük. A "zodiákus gyilkos" Észak-Karolinában tevékenykedett a 60-as, 70-es években. Fiatal lányokat, párokat, vagy egyedül lévő férfiakat gyilkolt késsel vagy fegyverrel. Erőszakot sosem követett el rajtuk, állítása szerint összesen 37 gyilkosságot követett el. A kriminalisztika ikonikus alakjává a híres zodiákus levelek tették, amelyeket hol a rendőrségnek, hol napilapoknak küldött el. Leveleiben mindig olyan részleteket közölt a gyilkosságokról, amelyek egyértelművé tették, hogy valóban ő volt az elkövető. A rendőrökkel folyamatosan évődött, utalásokat tett rá, hogy sosem fogják elkapni, és hogy többször a tett helyszínéről jelentette be gyilkosságait. Sokszor azon mulatott, hogy a rendőrök elhajtottak mellette.

A San Franciscó-i rendőrség által készített fantomrajz a ZodiákusrólForrás: home.cogeco.ca

Áldozatai közül néhányan életben maradtak, és vázlatos személyleírást adtak róla. Több sértettről feltételezik, hogy ismerték a gyilkost, és közeli kapcsolatban állhattak vele. Az ügyben közel 2500 gyanúsítottat hallgattak ki, ám a "zodiákus gyilkost" mégsem sikerült elkapni.

A Zodiákus
A Zodiákus (Zodiac) 2007-es amerikai film David Fincher rendezésében, Robert Graysmith két, a Zodiákus gyilkos történetét feldolgozó könyve alapján készült. A főszerepben Jake Gyllenhaal, Mark Ruffalo és Robert Downey Jr. látható.