Szerelmünk lapjai film sorozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha hihetünk a híreszteléseknek, hamarosan sorozat formájában láthatjuk viszont Noah és Allie románcának történetét a képernyőn.

Tedd a szívedre a kezed, és felelj rá őszintén: ugye, amikor legutóbb újranézted a Szerelmünk lapjai című filmet, te is azt kívántad, bárcsak sose lenne vége? Jó hírünk van, mert kívánságod végre teljesülni látszik!

Forrás: Northfoto

Az Entertainment Weekly úgy tudja, már folynak a tárgyalások Nicholas Sparks nagysikerű regénye nyomán készült film sorozatváltozatán a The CW-nél. Igen, ők azok, akik többek között A pletykafészek és a Vámpírnaplók című sorozatokért is feleltek.

De vissza Noah és Allie sztorijához: a lap úgy tudja, a történet a szerelmesek kapcsolatának elejére helyezné a hangsúlyt, amely ugyebár a második világháború utáni Észak-Karolinában játszódik.

5 dolog, amelyet a Szerelmünk lapjai című film adott nekünk

2004 júniusában mutatták be korunk egyik legnagyobb és legromantikusabb szerelmi történetét. És hogy mit adott nekünk Sparks csodálatos regénye és a Nick Cassavetes által rendezett remekmű? A Life.hu ezeket gyűjtötte csokorbaITT.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.