Rekord gyorsasággal elfogyott a német könyvesboltokból Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf. Kritikai jegyzetekkel ellátott kiadását pénteken dobták piacra a szerzői jogok lejárta után.

A négyezer példányban kiadott, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott változatra már január 8-i megjelenése előtt hatalmas volt a kereslet, mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett rá.  

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Alexander Heinl

Sajtóértesülések szerint az 59 euróba kerülő könyv egy példányát már újraárulják az Amazon németországi honlapján tízezer euróért - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. Az először 1925-ben megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a müncheni Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy két kötetben kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át. Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt".