Naná, hogy továbbjutott! Elképesztően szexi produkciót láthattunk Freddie-től az Eurovízió elődöntőjében

Forrás: MTI/EPA/TT NEWS AGENCY/Maja Suslin -
Pioneer Freddie Fehérvári Gábor Alfréd Eurovíziós Dalfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyedikként, több mint tízenhatezer néző előtt lépett színpadra Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál keddi elődöntőjében. A magyar előadónak 17 versenytársával - a finn, a görög, a moldovai, a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai és a máltai fellépővel - kellett megküzdenie. Sikerrel, ugyanis Freddie bejutott a döntőbe. 

A Pioneer (zeneszerzője Szabó Zé, a szövegíró Csarnai Borbála) című dalért odavolt a közönség. Freddie - a Full Moon trióval és egy gongot verő táncművésszel a háta mögött – - produkciója után nagy volt az üdvrivalgás. Nem is csoda, a nóta szuper, Freddie pedig túlzás nélkül az egyik legszexibb énekes a mezőnyben.

A keddi elődöntőben a következő tíz ország jutott tovább: Azerbajdzsán, Oroszország, Hollandia, Magyarország, Horvátország, Ausztria, Örményország, Csehország, Ciprus és Málta.

Ez zajlik az Eurovíziós Dalverseny kulisszái mögött

A Life.hu riporterének a helyszínen sikerül kifaggatni az Eurovíziós Dalfesztivál indulóit arról, hogy mi is zajlik a színpadra lépés előtt, és hogy ki, mit tesz meg azért, hogy produkciója a lehető legnagyobbat üssön, és, hogy minden úgy alakuljon, ahogy eltervezték.
Forrás: MTI/EPA/TT NEWS AGENCY/Maja Suslin

Az Eurovíziós Dalfesztivált idén már 61. alkalommal rendezi meg az Európai
Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), a helyszín ezúttal Stockholm, miután a tavalyi versenyt a svéd Mans Zelmerlöw nyerte meg. Idén 42 ország képviselteti magát, ebből az első elődöntőn, május 10-én 18 versenyző mutatkozott be, köztük a Magyarországot képviselő Freddie, Fehérvári Gábor Alfréd.

Forrás: MTI/EPA/TT NEWS AGENCY/Maja Suslin

A szavazás menete

Az elődöntőkben és a szombati döntőben a nézők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben szavazhatnak, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. Az öttagú nemzeti zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte. A magyar nemzeti zsűri tagjai: Rakonczai Viktor, Lotfi Begi, Wolf Kati, Frenreisz Károly és Novák Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.