Egyes rejtélyes halálesetek sokáig tartják lázban a médiát, és a közvéleményt is, ám sokszor azonban még ez sem segít a rendőröknek a bűnügyek megoldásában. Hiába a fokozott figyelem és a rengeteg teória arról, mi történhetett, bizonyos esetek máig megoldatlanok maradtak. Íme, a leghátborzongatóbb, máig megoldatlan ügyek – csak erős idegzetűeknek!
5. JonBenét Ramsey – a hatéves kislány gyilkosságának rejtélye
A jól szituált családból származó hatéves kislány szépségversenyek sorát nyerte Amerikában, ennek köszönhetően pedig az egész ország ismerte a nevét. 1996 karácsonyán a kislányt állítólagos emberrablók váltságdíj reményében elrabolták, de később maga az édesapa találta meg élettelen testét a ház alagsorában. A rendőrségi feljegyzések szerint a család a karácsony estét vendégségben töltötte, csak késő éjszaka tértek haza. Az ekkor hatéves kislány már a hazaúton elaludt, így őt szülei ölben vitték fel a szobájába. Másnap reggel az édesanya korán kelt, és hajnali 5 órakor a konyhába menet egy két és fél oldalas, kézzel írott levelet talált a lépcsőfeljárón, amelyben azt közölték a családdal, hogy elrabolták gyermeküket.

A kislányért 118 ezer dollár váltságdíjat követeltek, amelyet a következő nap folyamán kellett átadni, különben a gyermek meghal.
A szülők azonnal értesítették a rendőrséget, akik ugyan hamar a helyszínre érkeztek, de szinte mindent elrontottak, amit a helyszín biztosításakor elronthattak: a házat és annak környékét nem zárták le, majd amikor az édesapa megtalálta a kislány holttestét az alagsorban, érthető módon magához ölelte azt. Így később hiába is akarták rekonstruálni a test pontos helyét, pozícióját, ez már nem sikerült. A rendőrség először a családtagokat vádolta meg a gyilkossággal, de a későbbi vizsgálatok egy idegen férfi DNS-ét mutatták ki a gyermek alsóneműjén. Azt gyanították, hogy az elkövető minden bizonnyal a család egyik ismerőse lehetett, hiszen a követelt váltságdíj összege pontosan megegyezett az édesapa év végi jutalmának összegével.

A nyomozati anyagok szerint a kislányt egy tompa tárggyal fejbe vágták, és szexuálisan bántalmazták.
A gyilkosság után a tettes megírta a váltságdíjat követelő levelet, és az ajtón át elhagyta a házat. Több elmélet is napvilágot látott az elmúlt 20 évben arról, mi is történhetett valójában. A szülők többször is felmerültek a lehetséges elkövetők listáján, de ezeket minden egyes alkalommal meg is cáfolták. A boncolás a nemi erőszak tényét klasszikus értelemben nem tudta bizonyítani, viszont a friss sérülések arra utaltak, hogy a gyilkos "játszott" a kislánnyal. A krónikus hegesedés pedig bizonyította, hogy JonBenét valaki, esetleg ugyanaz a személy, folyamatosan zaklatta. Elképzelhető, hogy az akkor három évvel idősebb báty volt a felelős a friss és a már gyógyult sérülésekért is? A Ramsey-akta jelenleg is nyitott, aktív nyomozás azonban nem zajlik az ügyben. A család tagjai elleni vádemelés ideje pedig már hatályát vesztette...

4. A Zodiákus – minden idők legfélelmetesebb sorozatgyilkosa
A Zodiákus Észak-Karolinában tevékenykedett a 60-as, 70-es években: fiatal lányokat, párokat, vagy egyedül lévő férfiakat gyilkolt. A kriminalisztika ikonikus alakjává a híres zodiákus levelek tették, amelyeket hol a rendőrségnek, hol napilapoknak küldött el. Leveleiben mindig olyan részleteket közölt a gyilkosságokról, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy valóban ő volt az elkövető. Áldozatai közül néhányan életben maradtak, és vázlatos személyleírást adtak róla. Az ügyben közel 2500 gyanúsítottat hallgattak ki, ám a "zodiákus gyilkost" mégsem sikerült elkapni.

3. Kisfiú a dobozban
„Boy in the box" – Ezzel a névvel emlegetik annak a kisfiúnak az esetét, akit 1957 februárjában találtak holtan pokrócba csavarva egy kartondobozban, Philadelphiában. Az orvos szakértők megállapították, hogy a kórosan alultáplált kisfiú haját halála után vágták le, és a testén lévő számos hegből arra következtettek, hogy a gyermek már több műtéten is átesett. Az orvos szakértő tehetetlennek érezte magát amiatt, hogy a fiú holttestét nem sikerült azonosítania, ezért 1960-ban egy médium segítségét kérte. A médium a szakértőt arra biztatta, nézzen körül a holttest megtalálásának helyszínétől nem messze lévő nevelőotthonban. Érdekes dolgok láttak ezután napvilágot:
a kartondoboz, amibe a fiút helyezték, egy J. C. Penney márkájú bölcső doboza volt. A szakértő pedig ugyanilyen márkájú bölcsőket talált a nevelőotthonban is. Ugyanakkor talált néhány olyan takarót is, ami nagyon hasonlított ahhoz, amibe a fiút bugyolálták.

Ez azonban nem bizonyult elegendő bizonyítéknak, így a nevelőotthon vezetői ellen nem indult eljárás.
2. A Fekete Dália
Fekete Dália néven vált ismertté Elizabeth Short, az a húszas éveiben járó lány, akinek a holttestére 1947-ben, egy hideg januári nap délelőttjén talált rá egy éppen gyermekével arra sétáló anyuka. A nő először azt hitte, egy leselejtezett próbababát lát, de amikor közelebbről szemügyre vette, kétségtelenné vált számára, hogy egy női testet lát, amelyet
derékrésznél kettévágtak, a száját mindkét oldalon a füléig felvágták, az egyik mellét megcsonkították, több helyen pedig darabokat vágtak ki a húsából.

Röviddel Elizabeth Short meggyilkolása után a korabeli újságcikkek arról számoltak be, hogy a Fekete Dália nevet még 1946-ban egy Long Beach-i üzletben ragasztották Shortra, az akkoriban vetített hasonló című film, a Kék Dália (1946) után. Los Angeles-i nyomozók ezzel ellentétben úgy vélték, hogy a ragadványnevet az ügyről tudósító lapok használták először. Néhány nappal a sajtóban megjelent hírek után különös telefonhívás érkezett az újság szerkesztőségébe: egyesek szerint maga a gyilkos volt a hívó, aki közölte a munkatársakkal, hogy a megjelent hírek nem valósak, elmondta továbbá, hogy az áldozat személyes tárgyait a következő napokban postázni fogja a szerkesztőségnek. Ezt később meg is tette – a csomagban a nő születési bizonyítványa, névjegye, fényképei voltak. Néhány nappal később pedig a rendőrség megtalálta Elizabeth táskáját, ruhájának egyes darabjait és fél pár cipőjét egy szemétlerakóban. Az újságírók a holttest megtalálása után a saját szakállukra nyomozni kezdtek. Több gyanúsítottal is beszéltek, a megfelelő biztosítás hiányában pedig kényük-kedvük szerint járkáltak a gyilkosság helyszínén – eltüntetve a lehetséges nyomokat. A Los Angeles-i Daily News riportere így fogalmazott:
Hogy az ügyet sosem oldották meg, az az újságírók miatt van... tönkretették a nyomokat, információkat tartottak vissza.

Számos lehetséges elkövető került a rendőrség látóterébe. Sajnos ezek közül sokan csupán hírnevet szerettek volna szerezni maguknak, ezért önként jelentkeztek a szerveknél, és vallották magukat bűnösnek Elizabeth Short meggyilkolásának ügyében. A rendőrségi nyomozás során azonban egyvalaki kitűnt a tömegből: 1934 és 1938 között Clevelandben több torzógyilkosságot követtek el, a rendőrség pedig azt feltételezte, hogy ezeknek közük van a Fekete Dália-ügyhoz. Az aktákban így Jack Anderson Wilson neve az első számú helyre került. A nyomozás vezetője már letartóztatni készült a férfit, ám az 1982-ben váratlanul elhunyt. Elizabeth Shortot az oaklandi Mountain View temetőben helyezték örök nyugalomra.
1. Elisa Lam – a víztartály foglya
Elisa Lam egy 21 éves, kínai származású kanadai lány volt, aki egyedül utazott el Los Angelesbe 2013 februárjában. A Cecil nevű hotelben szállt meg, ahol belefulladt az épület tetején található vízgyűjtő tartályba. A holttestét egy karbantartó találta meg két héttel az eltűnése után, miután a szálloda lakói panaszkodtak a csapvízre, hogy fura színe és szaga van. A halottkém, illetve a rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset történt, Elisa testében nem találtak semmilyen kábítószert. Sokan gondolják úgy, hogy Elisa Lamot megölték, ugyanis a tartályokhoz feljutni eléggé körülményes, a tartályok majdnem 3 méter magasak, a tűzoltók is csak létrával tudtak felmászni a tetejére. Továbbá a lányt úgy találták meg meztelenül a tartályban, hogy a tartályfedél le volt csukva. Az utolsó felvételek a szálloda liftjében készültek Elisáról: