Számos etikátlan és kegyetlen emberkísérletet folytattak a 20. században a tudomány nevében és az emberiség védelmében. A kísérletek sikeressége érdekében számos határt átléptek az elvakult tudósok, akiknél a cél szentesítette az eszközt.

A Guatemala-szifilisz kísérlet, ahol szifilisszel fertőzték meg a rabokat

Törvénytelen és etikátlan kísérleteket folytattak amerikai tudósok Guatemalában, amikor katonákat, rabokat és pszichiátriai betegeket szándékosan szifilisszel fertőztek meg. Oltással adták át nekik a kórt, vagy úgy alakították, hogy már fertőzött prostituáltakkal kerüljenek kapcsolatba. A tudósok 1946 és 1948 között körülbelül 5500 embert vontak be a titokban folytatott kísérletbe úgy, hogy a résztvevőket nem tájékoztatták arról, hogy mi is történik pontosan és a beleegyezésüket sem kérték. A kutatás során azt szerették volna tesztelni, hogy mennyire hatékony a penicillin az első sorban nemi úton terjedő betegségek, köztük a vérbaj megelőzésére, illetve kezelésére. A vizsgálati alanyok közül körülbelül 1300 embert fertőztek meg, akik közül 83-an belehaltak a borzasztó kísérletbe. A kísérletet 2005-ig sikerült titokban tartani, majd a botrány elkerülése végett Barack Obama kért nyilvánosan bocsánatot Guatemala lakosságától. 2011 és 2015 között 800 per indult az amerikai kormány ellen, összességében 1 milliárd dollárnyi kártérítést követelve.

Amerikai tudósok Guatemalában katonákat, rabokat és pszichiátriai betegeket szándékosan szifilisszel fertőztek megForrás: Wikipedia

A Holmesburg-program, mely során titkos bőrgyógyászati kísérleteket folytattak

A Pennsylvania államban található holmesburgi börtön 1951 és 1974 szintén kegyetlen emberkísérletek színtere volt. A Dr. Albert Kligman által vezetett kísérletben a dioxin rákkeltő vegyület élettani hatásait vizsgálták, de herpesszel és gennykeltő kórokozókkal is megfertőzték a foglyokat. Igaz ugyan, hogy tájékoztatták a rabokat a kísérletről, sőt még napi 1 dollár fizetést is kaptak érte, ám a szerek következményeit és esetleges mellékhatásait elhallgatták. A kísérletnek leginkább színesbőrű elítéltek estek áldozatul, akiknek nem csak sok fájdalmat, de maradandó mentális és pszichés sérülést okozott az, hogy a mérgezés után nagyjából 7 hónapig egyáltalán nem kezelték őket. Miután az ügy kitudódott, közel 300 per indult Kligman és csapata ellen, akik szerint semmiféle etikai norma nem sérült a kísérlet során.

A holmesburgi börtönben a dioxin rákkeltő vegyület élettani hatásait vizsgálták, de herpesszel és gennykeltő kórokozókkal is megfertőzték a foglyokatForrás: Wikipedia/Marduk

A Vipeholm-kísérletek, ahol a fogszuvasodás és a cukorfogyasztás összefüggéseit feszegették

Svédországban folytatták azt a szintén etikátlan kísérletet, mely során egy elmegyógyintézet súlyosan szellemi fogyatékos páciensein tesztelték, valóban fogszuvasodást okoz-e a cukorfogyasztás. Beleegyezésüket nem kellett kérni, étkezésüket pedig teljes kontroll alatt tartották. Az állam azzal nyugtatta magát, hogy mivel eltartják a foglyokat, így a kísérletben való részvétellel leróhatják a tartozásukat. A pácienseket több csoportra osztották: az első csoport nem kapott cukrot, a második csoport csak folyadék formájában vehette magához, a harmadik édes, ragadós kenyeret ehetett. A negyedik csoport már sok tejcsokit fogyasztott, míg az ötödik csoport szinte egész nap csupán karamellt rágcsálhatott. Nem is csoda, hogy a karamellt fogyasztók fogai kezdtek sorra tönkremenni, az orvosok pedig rendszerint a megfelelő kezelés elhagyása mellett döntöttek. A kísérlet sikeresen zárult: bebizonyították, hogy az édességfogyasztás káros a fogakra nézve.

A Vipeholm-kísérletek során egy elmegyógyintézet súlyosan szellemi fogyatékos páciensein tesztelték, valóban fogszuvasodást okoz-e a cukorfogyasztásForrás: The living history forum

A hírhedt 731-es egység, akik élve boncolták fel az áldozatokat

Az egyik legkegyetlenebb emberkísérlet Japánban zajlott kínai, szovjet és koreai hadifoglyokon. 1945-ig körülbelül 3000 foglyon kísérleteztek, köztük nőkön és gyerekeken is. Az intézet falai között különböző borzalmas kísérletek folytak. Találomra kiválasztott párokat kényszerítettek szexuális közösülésre, úgy, hogy előtte az egyik felet szifilisszel fertőzték meg, majd az aktusból születendő gyermeken vizsgálták a kórokozót. Más foglyokat pestissel, lépfenével és kolerával fertőztek meg, majd azt mérték, hogy mennyi idő kell a halál beálltához, és az áldozatok milyen fázisokon mennek keresztül a betegség lefolyása alatt. A legbrutálisabb azonban az élveboncolás volt: miután különböző betegségekkel megfertőzték az áldozatokat, élve felboncolták őket, hogy megvizsgálják a kórokozóknak a szervezetükre gyakorolt hatását. A terhes nőket és gyermekeket sem kímélték. Az egykori borzalmak elkövetői nagy része sosem bűnhődött meg bűneiért: a szövetséges megszálló erők parancsnoka, az amerikai Douglas MacArthur tábornok büntetlenséget garantált az elkövetőknek, annak fejében, hogy átadják a 731-es egység kutatási eredményeit.

A 731-es egység kísérletei Japánban zajlott kínai, szovjet és koreai hadifoglyokon. 1945-ig körülbelül 3000 foglyon kísérleteztek, köztük nőkön és gyerekeken isForrás: Unit 731

Ha szeretnél további emberkísérletekről is olvasni, ezek a cikkek is érdekelhetnek: