Az Aghori szekta az egyik legelzártabb és legmisztikusabb hindu vallási csoportok közé tartozik, és rendkívül különleges vallási és szellemi gyakorlatokat folytatnak. Az aghorik Indiában élnek, és hírhedtek a szélsőséges szokásairól. Dakota Wint filmrendező testközelből is megtapasztalhatta, hogyan élnek az aghorik.
Az Aghorik olyan aszkéta életmódot folytatnak, amely során elhagyják a konvencionális társadalmi normákat és életmódot. Elvetik a hagyományos öltözködést, gyakran mezítelenül járnak. Temetőkben élnek, és a higiéniával szembeszállva gyakran érintkeznek holttestekkel és élnek elhagyott helyeken.

Az aghorik gyakran végeznek tabunak számító rituálékat, emberi húst vagy székletet fogyasztanak. Ezek a cselekedetek azt jelképezik, hogy elutasítják a dualizmust és elfogadják az abszolút valóság minden megjelenését.
Az Aghorik úgy vélik, hogy a rituálék révén megszabadulnak az összes emberi vágytól és ragaszkodástól, és elérhetik az abszolút valóságot vagyis a nirvánát. Ezen keresztül újraegyesülnek a minden létezőben megtalálható isteni valósággal - Daily Star.
Dakota Wint filmrendező megörökítette az aghorikkal való találkozásait, amint a Föld egyik legrégebbi városában, az Uttar Pradesh állambeli Varanasiban arra a küldetésre indult, hogy megértse a mindennapitól jócskán eltérő szokásaikat.
A Gangesz partján sétálva Dakota megdöbbent, amikor végre észrevett két aghorit, akik egy pár emberi koponyát cipeltek magukkal. Elárulták, ez náluk bevett szokás a rossz szellemek elűzésére. Az útja során több aghori bevallotta neki, hogy emberi hússal táplálkozik, egyikük elmesélte, hogy 14 éves korában evett először ilyet.