Nick Vujicic, aki közel 70 országban tartott már motivációs előadást, nem mindig volt ilyen magabiztos és boldog. Tetra-amelia szindróma miatt, végtagok nélkül született. Erre szülei sem voltak felkészülve, gyermekük állapota őket is sokkolta. A férfit egész gyerekkorában csúfolták, végig kortársai célkeresztjében volt. Persze tudta, hogy nincsenek se karjai, se lábai, de egészen az iskolakezdésig, ezt nem érezte túl drámainak.
Az osztálytársai gúnyolódtak az állapotán, folyamatosan éreztették vele, hogy ő bizony nem elég jó. Nick csak ekkor kezdte el önmagát másokhoz hasonlítani, és ennek eredményeként, valamint az elfojtott stressz hatására depresszióssá vált. Szülei támogatták fiukat és kiálltak mellette, és azt tanácsolták, hogy a kommunikáción keresztül hasson a többi gyerekre.
Azt mondták, hogy csak nézzek bele a másik ember szemébe, és próbáljak meg beszélgetni vele. És amikor megfogadva tanácsukat elkezdtem más gyerekekkel beszélgetni, ők hamar rájöttek, hogy márpedig én is éppen olyan kisgyerek vagyok, mint ők.

Nick Vujicic
Fotó: Polyák Attila/OrigoNick azt vallja, hogy nem kell feltétlen mindenki szeretetét elnyernünk ahhoz, hogy boldogok és kiegyensúlyozottak legyünk. Elég az életben csak pár barát, akikre mindig, minden helyzetben lehet számítani és viszont. Ő is eszerint próbált, már egészen kisiskolás korától kapcsolatokat keresni, de hiába a támogató szülői háttér, és az a pár mosoly és kedves szó, amit kapott. A legtöbb gyermek csak a furcsa fiút látta benne, a nyomorékot, aki remek alapot ad arra, hogy saját frusztrációjukat levezethessék.
A legnehezebb időszak az életében 8-12 éves kora között volt. Azért imádkozott esténként, hogy reggelre nőjenek ki a kezei és a lábai. Tíz évesen öngyilkosságot kísérelt meg, megpróbálta magát a kádba fojtani. Hívőként gyakran foglalkoztatta, hogy, ha Isten szereti őt, akkor miért nem adott neki lábakat és karokat. Miért hagyja, hogy ennyi szenvedés és fájdalom érje őt? A férfi dönthetett volna úgy is, hogy önsajnálatba burkolózik, és magányosan próbál végigbukdácsolni az életén. Ő azonban másként döntött.
Nézd meg, hogy mikor és hogyan érkezett el a fordulópont Nick Vujicic életébe!
15 évesen olvasta el János evangéliumának 9. fejezetét. Ebben Jézus egy születése óta vak emberrel találkozik, aki megkérdezi tőle, hogy miért született ilyennek. Jézus azt feleli: azért, hogy rajta keresztül nyilvánvalóvá váljanak Isten tettei.

A karok és lábak nélkül született férfi motivációs előadásaival ösztönzi az embereket
Fotó: Robb Davidson/Judson UniversityÉs akkor megértettem, hogy Istennek milyen terve volt azzal, hogy én így születtem. Rájöttem, hogy Istennek kell élnem, hogy segítenem kell az embereknek, hogy mindenkinek elmondhassam, hogy a mennyország igenis létezik. És ha van mennyország, akkor minden, amit a földi életben birtokolunk, a pénz, az anyagiak, de még a test is, amiben élünk, valójában nem számít semmit. Rájöttem, hogy ahelyett, hogy dühös lennék azért, ami nekem nem adatott meg, hálás is lehetek azért, amim van.
Nick megtanult két lábujja segítségével írni, számítógépet használni, fogat mosni, fésülködni és borotválkozni is. 17 évesen már prédikált és előadásokat tartott egyházi rendezvényeken, valamint iskolákban.
Nick nagyon hálás szüleinek, akik mindig mellette álltak és állnak most is. Vallja, hogy határtalan szeretetük, elfogadásuk és bölcs gondolataik nélkül, sokkal nehezebb lett volna az élete.

"Rájöttem, hogy ahelyett, hogy dühös lennék azért, ami nekem nem adatott meg, hálás is lehetek azért, amim van"
Forrás: Facebook/Nick Vujicic

Nick Vujicic feleségével
Forrás: Facebook/Nick VujicicNick tehát abban lelte meg saját életcélját, misszióját, ami miatt pár évvel korábban megpróbálta kioltani saját életét.
A karok és lábak nélkül született férfi, ma már motivációs előadásaival járja a világot, és emberek millióinak ad új reményt. Megalapította a Life Without Limbs nonprofit szervezetét, valamint több könyveit is írt (Élet korlátok nélkül - Ötletek egy teljes élethez, Megállíthatatlan - A cselekvő hit fantasztikus ereje), és filmekben is szerepelt (A pillangó cirkusz, The Lost Sheep). Az utazás, felkészülés jár ugyan némi stresszel, de az emberek szeretete valamiként átfordítja ezt Nickben. Minden előadása után feltöltve tér haza családjához, csodálatos feleségéhez és két kisfiához. Az élete nem is lehetne tökéletesebb, mindez pedig egy apró döntésen múlt; képes-e másként tekinteni magára?

Nick Vujicic és a kisfiai
Forrás: Facebook/Nick VujicicTúl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!