Magyar találmányt nyúlt le az Adidas

Forrás: MTI/Beliczay László -
Adidas lopás per irányítósávos futballcipő Oroszi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oroszi László immár 12 éve pereskedett a sportszergyártóval, mert az a szabadalmát elbitorolva hozott létre különböző fantázianevű futballcipőket.

Oroszi László feltaláló tevékenységét majdnem tönkretette az eljárás, de végül bebizonyosodott az igaza: január 30-án jogerősen pert nyert az Adidas ellen az irányítósávos futballcipő feltalálója – írta a Feol.hu nyomán az Origo.hu.

Forrás: MTI/Beliczay László

A Feol szerint a Fővárosi Ítélőtáblán hozott jogerős ítélet utána abban maradtak a felek, hogy megpróbálnak peren kívül megegyezni a kártérítésről, ez azonban nem történt meg eddig. A feltaláló azt állította, hogy az Adidas ebben az ügyben visszaélt erőfölényével és befolyásával, a "védett magyar szellemi terméket teljesen kifejlesztett állapotában eltulajdonította", és ezzel a magyar labdarúgásnak is ártott.

Ettől más Oroszi cipője

A szakember 1995–96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, amelynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítanak a találati pontosságon, segítik a játékost a labda jobb irányításában. A cég akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat, kértek belőle példányokat is, majd 2000–2001 körül az Adidas piacra dobta az irányítósávos cipőt.

A minap a Sugarbird tervezőcsapata került a figyelem középpontjába plágium miatt. A botrányt kavaró ügyről a Life.hu cíkkét ITT olvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.