Tragédia! 32 éves korában meghalt a magyar labdarúgó, Fülöp Márton

Forrás: AFP/Adrian Dennis -
rákos megbetegedés válogatott Fülöp Márton focista tragédia labdarúgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt a magyar futball 24-szeres válogatott kapusa. Fülöp 2013 óta küzdött a rákkal.

Gyászhírre ébredtek a magyar rajongók, hiszen egy igen fiatal és tehetséges játékos távozott az élők sorából. A focistánál még 2013-ban diagnosztizálták a daganatos betegséget, majd ezt követően rögtön meg is műtötték. A kemoterápiás kezelések után sokáig reménykedett benne, hogy egyszer újra visszatérhet a pályára. Egy korábban vele készült interjúban azt nyilatkozta, hogy töretlenül bízik a gyógyulásában - írja a Nemzeti Sport.

Forrás: AFP/Adrian Dennis

"Ez az, amiben hinnem kell, és ez az, amiben hiszek is. Az orvosok azt mondták, nincs akadálya, hogy visszatérjek, amint teljesen magam mögött tudom a betegséget, és biztató volt számomra, hogy mennyi csapat érdeklődött irántam januárban."

Csütörtök hajnalban a szervezete feladta a küzdelmet. Fülöp Márton 32 éves volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.