Angelina Jolie nemi erőszak elleni kampánya egyelőre nem túl hatásos

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki -
kampány színésznő háború nemi erőszak Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie és a brit külügyminiszter: William Hague négy éve indították el kampányukat, melynek célja, hogy megakadályozzák a nemi erőszak háborús fegyverként való alkalmazását. Ám a brit kormány szerint a szexuális bűncselekmények száma nem csökkent a háborús zónákban, inkább tovább növekedett.

Az ENSZ speciális küldöttsége, köztük Angeline Jolie, mint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja is Londonban járt, hogy részt vegyen egy konferencián, amelynek célja, hogy

megoldásokat dolgozzanak ki a háborús zónákban történő nemi erőszak ellen.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Ezzel kapcsolatban kihangsúlyozták a szexuális bűncselekmények sikeresebb felderítését, igazságszolgáltatást, illetve, hogy a hadsereg segítségével megelőzzék az ehhez hasonló tragédiákat.

„Több ezer ember él a szexuális erőszak árnyékában ebben a pillanatban is, például Szíriában, Dél-Szudánban vagy a Közép-Afrikai Köztársaságban. Számukra nem lehet elég gyors a segítségnyújtás” – hangsúlyozta a színésznő nyitó- és záróbeszédében is.

Hozzátette, hogy a munka csak most kezdődik, és megkért mindenkit, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az egész világ szembesüljön ezzel a problémával, mint kiemelte: „Soha többé nem hivatkozhatunk tudatlanságra, tudjuk, hogy mi forog kockán.”

Forrás: AFP/Valerie Macon

A Lordok háza azonban "bírálta" az eddigi lépéseket, és megjegyezték, hogy a nemi erőszakok száma továbbra is magas, ha nem magasabb, mint 4 évvel ezelőtt, amikor Jolie-ék elindították a kezdeményezésüket, a szexuális erőszak megelőzésének érdekében. (PSVI)

Baroness Nicholson azt mondta, hogy "a remek kezdést nem szabad elpazarolni, de itt az idő, hogy kidolgozzunk egy jó stratégiát, és harcoljunk a szexuális erőszak ellen. Öt évre szóló terv kell a PSVI segítségével."

Nyomozás indult a 31 éves pornósztár, Amber Rayne halála miatthttp://www.life.hu/news/20160406-nyomozas-indult-a-31-eves-pornosztar-halala-miatt.htmlLos Angeles-i otthonában találták meg Amber Rayne pornószínésznő holttestét, akinek halálát drogtúladagolás okozhatta. Ám ezt sokan fucsállják, mivel Ambert az egészséges életmód szószólójaként ismerték. NewsOrigoÍme, ilyen a matracdominó emberekkelhttp://www.life.hu/news/20160408-ime-a-matracdomino-csak-emberekkel.htmlKicsit elálmosodtál? Dőlj le aludni! Ahogy tette ezt 1200 ember is, akik matracaikkal dőltek egymásra szép sorban, akár a dominók. NewsOrigoRajongói szeme láttára marta halálra egy kígyó az indonéz énekesnőt, Irma Bulethttp://www.life.hu/news/20160407-megharapta-egy-kigyo-az-enekesnot-irma-bulet-aki-kesobb-a-korhazban-meghalt.htmlAz indonéz énekesnő, Irma Bule fellépései arról híresek, hogy kígyókkal lép a színpadra, ezúttal viszont rossz vége lett az előadásnak. A kígyó megmarta az énekesnőt, amit a nő nem élt túl. News--Négyen erőszakoltak meg egy 9 éves kislánythttp://www.life.hu/news/20160406-negyen-eroszakoltak-meg-egy-kilenceves-kislanyt.htmlA gyanú szerint négy férfi erőszakolt meg egy 9 éves kislányt az Egyesült Államokban, Utah államban, miközben a gyerek anyja a garázsban drogozott. A négy férfit letartóztatták, az édesanyát nem. News--Íme, egy álláskereső nagy ötlete, kevés pénzbőlhttp://www.life.hu/news/20160404-ezzel-a-kreativ-otlettel-talalt-munkat-a-ferfi.htmlAdam Pacittinek már szinte semmilye sem maradt, csak egy bátor ötlete, aminek köszönhetően munkát kapott, és a brit média ünnepelt sztárjává vált. News--Ők Magyarország legbefolyásosabb nőihttp://www.life.hu/news/20160331-ok-a-magyar-media-legbefolyasosabb-noi-a-forbes-szerint.htmlA Forbes négy kategóriába rangsorolta az 50 legbefolyásosabb magyar nőt az áprilisi számában. A közélet, média, kultúra területén olyan nevek szerepelnek, mint például Stahl Judit, Rubint Réka, Eszenyi Enikő, valamint helyet kapott Orbán Viktor felesége is. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.