Félelmetes vihar nehezítette a vakmerő magyar hajóskapitány útját

Forrás: Légrádi Márk -
vitorláshajó Légrádi Márk életveszély vihar tenger vitorlás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Légrádi Márk, a görög szigetek között küzdött a hatalmas szélviharral és 28 óra kellett ahhoz, hogy elérje a biztonságot jelentő partot.

Márk, hamarosan világ körüli útra indul egy hatalmas vitorlással, hiszem minden vágya, hogy a különleges vállalkozás keretein belül beteg gyermekeket támogasson. A hajóskapitány a nagy út előtt, a nyári időszakban, a Jón és az adriai tengeren edzett és számtalan kalandba keveredett.

Forrás: Légrádi Márk

„Lakka kikötőjéből indultam és Korfu mellett elhajózva hagytam volna el Görögország partjait, de az időjárás közbeszólt. Hatalmas szélviharba keveredtem, ami a 12 skálán 8-as erősségű volt és éjjel-nappal támadta a vitorlákat. Minden pillanatban, figyelnem kellett arra, hogy erős szélben lejjebb engedjem a vitorlákat, amikor pedig kicsit gyengült a szél feljebb húzzam őket. A célom Dubrovnik elérése lett volna, de 28 órás küzdelem után be kellett látnom, hogy Othonoi szigeténél vissza kell fordulnom. Amikor a veszélyes szélcsatornába kerültem, mindent meg kellett tennem annak érdekében, hogy a hajóm ne csapódjon sziklának és a vitorlások ne sérüljenek. Jó tréning volt ez a világkörüli útra, hiszen ott biztos, hogy lesznek hasonló szituációk. Elfáradtam a küzdelemben, de félelem egy percig sem volt bennem. Pontosan tudtam mit kell tennem adott pillanatban és a döntéseim mindig megfelelőnek bizonyultak" – mesélte Márk, akinek a kalandban az volt a legnehezebb, hogy 20 órás küzdelem után, meg kellett hoznia azt a döntést, hogy visszaforduljon.

„Mivel nincs motor a hajón és csak a szélre tudom bízni az utazást, így vannak nehéz döntések, van, hogy az utam nem előre viszi, hanem hátra. A hajó és a saját biztonságom érdekében, meg kellett hátrálnom, de végül biztonságban partot értem. Furcsa érzés volt két nap elteltével, még egyszer elmenni ott, ahol kikötöttem volna" – magyarázta a hajóskapitány.

Fényes nappal raboltak a 4-es 6-os villamosonhttp://www.life.hu/news/20160712-fenyes-nappal-raboltak-a-4-es-6-os-villamoson.htmlDöbbenetes, hogy már fényes nappal sem lehet nyugodtan utazni Budapesten. Hétvégén a 4-es 6-os villamoson fosztottak ki egy szundikáló utast. NewsOrigoKiderült: Dombvári Bence a megbukott a kajakoshttp://www.life.hu/news/20160712-dombvari-bence-a-doppingteszten-megbukott-kajakos.htmlEgy versenyző mintája pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül, eddig nem hozták nyilvánosságra a sportoló nevét, de most kiderült, Dombvári Bence az. NewsMTILégrádi Márk éjt nappallá téve dolgozik hajójánhttp://www.life.hu/news/20160215-legradi-mark-hajoskapitany-ejt-nappalla-teve-dolgozik-hajojan-hogy-aprilisban-foldkoruli-utra.htmlA magyar hajóskapitány áprilisban világ körüli útra indul egy hatalmas vitorlással. A munkálatok jól haladnak, és Márkot az sem zavarja, hogy ötven fokban kell dolgoznia. News--Elkészült Légrádi Márk vitorlásának tervehttp://www.life.hu/news/20151221-legradi-mark-hajoskapitanynak-elkeszult-vitorlasanak-terve-amivel-vilagkoruli-utra-keszul.htmlNem mindennapi luxushajóval vág neki a világkörüli útnak a hajóskapitány, aki a Life.hu-nak mutatta meg hajója első terveit. News--Boldog születésnapot, Benedek Tibor! A dögös vízilabdázó 44 éves letthttp://www.life.hu/news/20160712-boldog-szuletesnapot-benedek-tibor-aki-44-eves-lett.htmlA háromszoros olimpiai bajnokunk, Európa- és világbajnok vízilabdázónk, Benedek Tibor ma töltötte be a 44. életévét. NewsMTI/Kovács TamásKét embert lelőtt egy köztörvényes bűnöző Michiganbenhttp://www.life.hu/news/20160712-lovoldozes-es-halottak-michiganben-ket-embert-lelott-egy-koztorvenyes-bunozo.htmlKét embert lelőtt egy köztörvényes bűnöző az Egyesült Államokbeli Michigan állam egyik délnyugati megyéjében a bíróság épülete előtt.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.