Megszólaltak a várpalotai körhintabaleset áldozatának szülei

2017.10.06. 18:24

Krisztofer szülei először szólaltak meg a baleset óta. Pokolian nehéz időszakon vannak túl, és a rémálom még mindig nem ért véget. 

Ahogy azt már megírtuk, durván egy hónappal ezelőtt szétesett egy vidámparki játék Várpalotán. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt törött el a körhinta, amelyből hat ember esett ki. 

Az egyik súlyos sérült, Krisztofer szinte azonnal átesett egy komoly műtéten, de még azután is válságos volt az állapota. Az agyműtétet követően még egy darabig altatásban kellett maradnia, ezért csak tippelni lehetett, hogy lesz-e a fiúnak bármilyen maradandó károsodása. Most azonban megszólalt Krisztofer édesapja is, akit nagyon megviselnek az események: 

"Egy hónapja azt mondták az orvosok, búcsúzzak el a fiamtól. Most pedig itt fekszik és él. Nekem ez a legfontosabb" - mondta az édesapa. Krisztofer családja már egy hónapja teljes kétségbeesésben él, hiszen az orvosok mindössze 2% esélyt adtak a gyógyulásnak. 

Az egyik súlyos sérült, Krisztofer szinte azonnal átesett egy komoly műtéten, de még azután is válságos volt az állapota (képünk illusztráció)Forrás: Shutterstock

Azóta már átkerült az az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe Budakeszire, ott folytatják a kezelését. Jelenleg is nagyon súlyos állapotban van, mindenhonnan csövek lógnak ki a testéből, és rendesen mozogni, beszélni sem tud. 

"Tízezer forintot költünk naponta az utazásra, de nem érdekel. Ha kell, gyalog is megteszem az utat a fiamhoz, ha már nem lesz pénzem. A legrosszabb, amikor úton vagyok hazafelé. Olyankor csak azon gondolkodom, mit csinálhat éppen szegény. De, amikor itt vagyok, és a szemébe nézek, minden fájdalmam elmúlik" - mondta a fiú édesanyja a Borsnak.  

Várpalotakörhintabaleset