Meccs közben rosszul lett, majd elhunyt a magyar focista, Lajos Tamás

2019.08.13. 07:40

Meccs közben hányingerre hivatkozva kért cserét, de később sem lett jobban. Sajnos mire megérkezett a segítség, késő volt: összeomlott a 30 éves Lajos Tamás keringése és életét vesztette.

Hányingere lett meccs közben, ezért cserét kért a Tiszavasvári SE játékosa, Lajos Tamás a megyei II. osztályú bajnokság vasárnapi mérkőzésén. A 68. percben ment le a pályáról, de nem lett jobban. A meccs után két órával ismét rosszul lett: hányt és a mellkasát is fájlalta. 

Meccs közben lett rosszul, két órával később az életét vesztette a fiatal focista – Képünk illusztrációForrás: 123rf.com

Az orvosi ügyeletre mentek, ott a vizsgálat után esetkocsit hívtak, de ekkor már késő volt. A 30 éves Lajos Tamás keringése összeomlott, már nem lehetett megmenteni az életét. A szon.hu információi szerint szívinfarktus miatt halt meg. „Felfoghatatlan, ami történt, nehezen találom a szavakat. Tomi volt a csapat kapitánya. Mindig mosolygott, jó humora volt, nagyon fog hiányozni. A következő napokban megpróbáljuk a csapatot lélekben felrázni, nehéz lesz, mert mindenkit nagyon megtört az eset. Mélyen együttérzünk a családdal” – nyilatkozta Nácsa Balázs, a Tiszavasvári SE elnöke.

Lajos Tamáshalálmeccsfocista