Hétköznapi vacsorák - Lesd meg idegen családok legmeghittebb pillanatait

Vacsora fotó fotósorozat otthon család étkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kutatások bebizonyították, hogy napi családi közös étkezésnek számtalan előnye van: kihatással van a gyerekek iskolai teljesítményére, sőt még a fizikai állóképességükre is. De hogy miként is zajlik egy átlagos közös családi vacsora? Szinte minden otthonban másképp - legalábbis Lois Bielefeld fotós különleges sorozata szerint. 

Lois Bielefeld néhány éve egy különleges projektbe fogott "Weeknight Dinners" azaz Hétköznapi vacsorák címmel: 78 otthonba látogatott el, hogy tanulmányozni tudja, miként ülnek le esténként vacsorázni a családok. A fotós kifejezetten a hétköznapokra fókuszált, amikor is az embereknek általában kevesebb idejük van. A képei tanúságai szerint pedig ez a kevés időt a családok a legkülönbözőbb módon töltik.

Fotó: Lois Bielefeld

Bielefeld egy interjúban arról beszélt, hogy gyerekként számára nagyon fontosak voltak a közös családi étkezések, mint mondta, mindig is szeretett enni, és az egyik kedvenc hétvégi feladata volt, hogy segítsen elkészíteni az ételt a család számára. Projektjével pedig az volt a célja, hogy bemutassa, milyen különbségek vannak a különböző családok szokásai és esti rituáléi között.

Bielefeld azt is elmondta, hogy az emberekben általában egy olyan kép él a családi vacsorákról, ahol az egész família egy asztal körül ül, és mindenki ugyanazt az ételt fogyasztja - a projekt közben viszont azt tapasztalta, hogy ez az idilli helyzet igencsak ritkán fordul elő. Azt is hozzátette, hogy a fotózott családok egyötöde a tévé előtt evett, ez pedig teljesen lekötötte a gyerekek figyelmét, a családok mégis úgy gondolták, hogy ők így is "együtt vacsoráznak".

"Érdekes volt látni azokat a különbségeket és hasonlóságokat, amelyeket egy közös téma kötött össze, az evés" - állapította meg Bielefeld.

/1611/H_tk_2016114154823

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.