Az Alien atyja, H. R.Giger biomechanikus bútorai

Alien H.R.Giger lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes, amikor egy film hatására kezdenek el bútorokat tervezni, de a most bemutatott művész esetében ez nem teljesen helytálló megállapítás. H. R. Giger már jóval az Alien-filmek megszületése előtt kacérkodott a biomechanikus szürrealizmussal, ennek köszönhetően figyelt fel rá Ridley Scott, és kérte fel a már említett film látványvilágának megteremtésére. Annyira ismertté vált ezáltal, hogy sokan csupán az Alien atyjaként tartják számon, de ennél sokkal többet adott nekünk.

A fantasztikus-szürrealista művész építészetet és formatervezést tanult – egy ideig belsőépítészként is dolgozott.

A jó és rossz, a múlt és jövő, az emberi és gépi kontrasztjának egyedi ábrázolása mély nyomot hagyott rajzai, képei, szobrai és hollywoodi filmekben való közreműködései révén.

H. R.Giger, az Alien megalkotója Forrás: giger.com

1980-ban, a Legjobb vizuális effekteknek járó kategóriában Oscar-díjat is kapott. Ezek mellett tervezett gitárokat, képei megjelentek lemezborítókon, videojátékot inspirált (Dark Seed), sőt Tokióban és Svájcban Giger Bar is nyílt belsőépítészeti tudása eredményeként. Ezeket teljes egészében ő tervezte, így pedig megfoghatatlan stílusa jellemzi, az a fajta különös atmoszféra, amelyre csak ő volt képes. 1998-ban Svájcban megnyílt a négyemeletes HR Giger Múzeum, ahol saját magángyűjteménye is látható. A korszakalkotó és magáról mindennemű konvenciót lerázó művész 3 éve hunyt el, de alkotásaiban tovább él.

Forrás: Youtube

A végső megoldás; a lakberendezés egy sötétebb árnyalata

A most bemutatott bútorok első ránézésre kevés lakásba illenek, többségét inkább tudnánk egy film díszleteként, mint otthonunk egyik használati tárgyaként elképzelni. Ám kis fantáziával számos stílusba beilleszthetőek, de leginkább a modern, high-tech vagy letisztult enteriőrben tudjuk elképzelni. Használhatóságukat tekintve megmaradtak az alapfunkcióik, de a forma és a benyomás révén kaptak valamiféle pluszt. Ez pedig az utánozhatatlan Giger-faktor, amely úgy hozza a durva és erőteljes hatást, hogy közben megmarad a kecsesség és az alkotás művészete előtti tisztelgés mellett.

H. R. Giger legnépszerűbb bútora a Harkonnen-szék, melyet A Dűne című filmből ismerhetünk – Igen, az Alien előtt ebben a produkcióban is közreműködött. Azonban sok más lakberendezési tárgyat készített; asztalokat, lámpákat, tükröket, dísztárgyakat stb. Ezek között találni egészen merész, már-már félelmetes darabokat, de rábukkanhatunk kifejezetten (együtt) élhetőekre is.

/1710/Az_Al20171025121027
A Csillagok háborúja rajongó különös építménnyel lepte meg szomszédaithttp://www.life.hu/otthon/20171020-a-csillagok-haboruja-rajongo-kulonos-epitmenye-birodalmi-lepegeto-star-wars-halloween.htmlAz alkotó állítja, csupán néhány hétvége kellett ahhoz, hogy egy, a háza fölé magasodó Star Wars lépegetőt építsen. Csak remélni tudjuk, hogy a közvetlen szomszédok közül senki sincs, aki hatalmas Star Trek rajongó lenne, mert bizony számára, nem lehet kellemes látvány. Otthon--Különleges otthonra vágysz? Válaszd az UFO-házat!http://www.life.hu/otthon/20171019-kulonleges-otthonra-vagysz-valaszd-az-ufo-hazat-futuro-haz.htmlNem, ez nem valamilyen science fiction film díszlete, se nem egy jövőbe mutató családi otthon. A Futuro házat egy finn építész, Matti Suuronen tervezte, még az 1960-as években. Akkoriban úgy vélték, hogy ezzel a gyorsan előállítható, könnyen szállítható és nem mellesleg olcsó házzal meg tudják oldani a világ lakhatási problémáit. Aztán történt valami... Otthon--Szép álmokat! - Különleges és vicces ágyak: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20171011-haloszoba-kulonleges-es-vicces-agyak-fotok.htmlPuha, kemény, rugós, kókusz... A jó ágy fogalma, mindenki számára mást jelent. Gyakran még a párok is másfajtát preferálnak. A matrac-választáson túl, az ágy formáját tekintve is megvan mindenki számára a tökéletes darab. A legfontosabb, hogy tükrözze, és teljes mértékben kiszolgálja az igényedet. Vannak azonban olyan „ágy-gourmet" típusok, akik saját személyiségüket kívánják bennük viszontlátni. Most bemutatjuk a legextrémebbeket. OtthonOrigoA hónap színe a gesztenyebarna - Elegancia és otthonosság egybenhttp://www.life.hu/otthon/20171009-a-honap-szine-a-gesztenyebarna-lakberendezes.htmlAz ősz a gesztenye időszaka is egyben. Amerre csak járunk, mindenhol beleütközünk egy-két lehullott termésbe, mely visszaidézi gyerekkorunkat. A gesztenyebarna szín remek választás egy kellemes otthon kialakításához, egyszerre adhat intim közelséget és luxust is. OtthonOrigoA világ leggyönyörűbb fürdőszobái - 3. részhttp://www.life.hu/otthon/20170918-a-vilag-leggyonyorubb-furdoszobai-kis-alapterulet-elrendezese.htmlMutattunk már igazi luxus fürdőszobákat, ahol nem számított a tér, némelyik egy nappali méretével vetekedett. Ám, sok esetben, a fürdőszoba a lakás egyik legkisebb pontja. Ilyenkor komoly kreativitásra és szuper trükkökre van szükség ahhoz, hogy a tér tágasabbnak tűnjön és kihasználhatóbb legyen. Mutatjuk a legszebb és legkisebb fürdőszobákat. OtthonOrigoA lakásvilágítás szerteágazó funkciója - beltéri fényforrások, lámpatestekhttp://www.life.hu/otthon/20170925-a-lakasvilagitas-szerteagazo-funkcioja-belteri-vilagitas-allolampa-csillar.htmlA jó világítás, a megfelelő lámpatestek rendkívül sokat adhatnak egy szoba atmoszférájához. Ám ugyanígy, a tökéletes belsőteret le is rombolhatják, ahogy eljön a szürkület. A stílus és a praktikum itt összeér, segítünk, hogy ez a te otthonodban is teljesüljön. OtthonThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.