Összeomlott Szíj Melinda?

2010.11.29. 11:00

Egyre nagyobb a nyomás a Megasztárban mindig legtöbb szavazatot kapó énekesnőn, Szíj Melindán. Vajon meddig bírja még a megmérettetést?

Ahogy az énekesek a döntő felé közelednek, egyre nagyobb a feszültség és egyre több a kritika: Szíj Melindát múlt héten az egyik zsűritag, Mester Tamás kritizálta, most pedig egyik volt versenytársa is azt vallja: nem a győri édesanyának kellene megnyernie a tehetségkutatót.

http://press.tv2.hu

"Melinda az átlagosnál jóval érzékenyebb nő, aki nehezen viseli a kritikát, és ha nem kap megfelelő támogatást, szakmai segítséget, akkor bizony összeroppan. Melinda nem számított arra, hogy ekkora belső feszültséget okoz számára a verseny. Látszik, hogy nehezen alkalmazkodik az ismeretlen helyzetekhez, ezért is ingadozik az érzelmi állapota, s látszik rajta a kimerültség. Ám amikor a színpadra lép és énekelni kezd, harmóniába kerül önmagával, magabiztosan áll a közönség előtt" - mondta a Borsnak Végh József pszichológus.

Melinda egykori versenytársa, a már korábban kiesett énekes, Bolyki Balázs - ha az énekesnőről van szó - egyetért Mester Tamással: "Melindát rendkívül zárkózott embernek ismertem meg, aki a hangi adottságaival mindenkit lenyűgöz. Ám nem vagyok biztos abban, hogy erre a pályára való, akármilyen tehetséges is, a ritmusérzékkel és az előadói képességekkel komoly problémái vannak, viszont melegszívű, kedves asszony" - vallotta Balázs, aki azt is hozzátette, hogy szerinte sem a győri ügyintézőnek kellene megnyernie a versenyt.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Mester Tamás fellázadt Szíj Melinda ellenhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101122-mester-tamas-fellazadt-szij-melinda-ellen.html Tragédia: Elhunyt Leslie Nielsenhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101129-tragedia-elhunyt-leslie-nielsen.html Összeköltözött Gregor Berni és Magyar Attilahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101129-osszekoltozott-gregor-berni-es-a-hutlen-nyuszomuszo.html
MegasztárénekesnőSzíj Melinda