Árvíz - borul a közlekedés a fővárosban

apadás Duna védekezés Hende Csaba tetőzés árvíz Orbán Viktor védmű
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Délután két órától hazatérhetnek az árvíz miatt pénteken kitelepített Győrújfalu lakói - közölte a Győr megyei védelmi bizottság az MTI-vel. Orbán Viktor szerint még másfél-két nehéz napunk van az árvízi védekezés során. Közben a főváros több pontján ismét megváltozott a közlekedési rend.

"Még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges" - fogalmazott Orbán Viktor. Azt mondta, hogy most Dunaújváros alatt tetőzik a Duna.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Budapest

Szerdán éri el Baját, csütörtökön pedig Mohácsot, majd elhagyja hazánkat. Hozzátette: a szükséges védműmagasságok a déli Duna-szakaszokon is mindenhol időre elkészültek, illetve délután négy órára Baján is száz százalékos lesz a kiépítettség.

Eddig összesen 9 millió 697 ezer homokzsákot használtak fel, a 807 kilométer hosszan zajló árvízi védekezésből 538 kilométeren van érvényben rendkívüli fokozat, és 1565 embert kellett kitelepíteni. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Győrújfalu esetében már kedd délután elrendelheti a visszaköltözést a védelmi bizottság. Kiemelte ugyanakkor, hogy Budapest még nincs túl a közvetlen veszélyhelyzeten, ez várhatóan keddről szerdára virradó éjszaka, éjfél körül lesz kijelenthető.

Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig arról számolt be, hogy a kormány úgy határozott: mintegy ezer magyar honvéd segítségét ajánlja fel Szerbiának az árvízi védekezéshez.

Jelenleg Dunaföldvárnál és Paksnál tetőzik a Duna, Budapesten tovább folytatódott az apadás.

Közben a főváros több pontján ismét megváltozott a közlekedési rend, a Budán élőket érintő módosításokról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán számolt be. Dél óta ismét behajthatnak a budapestiek a XI. kerületben a Hamzsabégi útra. Az 53-as, a 150-es és a 250-es buszok újra érintik Újbuda-központ felé a Nagyszőlős utca, a Hollókő utca és a Vincellér utca megállót, a 240E jelzésű buszok pedig megint megállnak a Budaörsi út/Villányi út megállóban.Változik a forgalmi rend Buda belső területén is: a II. kerületi Horvát utca egyirányú lesz a Csalogány utca felé. A másik irányba csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be, így zavartalanul közlekedhet a 11-es, a 86-os, a 111-es, valamint a HÉV-pótló busz is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.