Elvitték a robbanótesteket a Műegyetemről

2013.10.30. 09:16

Elvitték a gránátokat a Műegyetemről és a lezárások is megszűntek. Előzőleg lezárták az egyetem három épületét, és három társasházat is kiürítettek, mivel robbanótest-maradványok kerültek elő az intézmény területén.

A budapesti XI. kerületi Stoczek József utca és Egry József utca találkozása közelében földmunkák során több, különböző méretű robbanótest-maradványra, valamint feltehetően egy robbanótestre bukkantak a munkások még kedden - tudósít az MTI.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás
A katasztrófavédelem munkatársai a helyszínen

A veszélyes anyag miatt lezárták a Stoczek József és az Egry József utcát 100-100 méteres szakaszon, és kiürítettek három négyemeletes társasházat, ami 59 lakást érintett. Lezárták továbbá az egyetem A, V1 és G épületét is.  Az egyetemi épületekbe már reggel nem engedték be a hallgatókat, illetve az ott dolgozókat, az érintett ingatlanokat pedig lakásról-lakásra végigjárták a rendőrök és felszólítottak mindenkit, hogy a munkálatok idejére menjen el otthonról. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője azt mondta: négy lakó kérte a katasztrófavédelemtől, hogy erre az időre biztosítsanak tartózkodási helyet nekik. Őket a kijelölt ideiglenes befogadó helyen, az Egry József Általános Iskolában helyezték el.

 

Leprostizták Tornóczky Anitáthttp://www.life.hu/legykepben/20131030-tornocky-anitat-prostitualtnak-nevezte-egy-cikk.html Lou Reed dajkálta Kállay-Saundersthttp://www.life.hu/legykepben/20131029-kallaysaunders-andras-zenesz-jol-ismerte-a-napokban-elhunyt-legendas-zeneszt.html Európa-szerte szedi áldozatait a viharhttp://www.life.hu/legykepben/20131029-egyre-tobb-aldozatot-szed-az-eszakeuropan-vegigsopro-vihar.html Elhagyja az országot a humoristahttp://www.life.hu/legykepben/20131028-a-jaszai-maridijas-szinesz-sas-jozsef-tavasszal-visszavonul-a-szinpadtol.html Az X-Faktorért tért haza a ByTheWay énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20131028-az-rtl-klub-xfaktoraban-a-bytheway-toto-africa-cimu-dalat.html


 

Budapestbombalakóházkiürítéslezárásműegyetemrobbanótest