Álomesküvő titokban? Gregor Bernadett negyedszer is férjhez megy

2014.08.12. 07:24

A gyönyörű színésznő nem verte nagydobra az eseményt, mégis kiszivárgott a hír: Berni immár negyedszer is hűséget esküszik. A párhoz közel állók szerint ez a házasság tartós lehet, mert különleges szerelem köti össze Bernadettet és Attilát.

A színésznő egyébként édesapja nyomdokaiba lép ezzel a ceremóniával, Gregor József szintén négyszer futott neki a házasságnak, és a negyedik próbálkozás bizonyult az igazinak. Berni is szentül hiszi, hogy vele is ez történik majd - írta a Blikk.

Forrás: Life.hu

A házasságkötéssel kapcsolatban ugyan Gregor Bernadett nem nyilatkozott, a lap úgy tudja, a házasságkötésre egy kastélyszállóban kerül majd sor ezen a héten, szombaton. Az eseményt rendkívül szűk körben tervezik és Berni menyasszonyi öltözéke sem lesz fehér.

A vendégek között lesz azonban Koncz Gábor is, aki megosztotta érzelmeit az esküvőt illetően:

"Én is hivatalos vagyok Berniék esküvőjére. Ő számomra nem csupán kolléganő, akivel rendezem és játszom, annál több, hiszen már az édesapja is nagyon jó barátom volt. Berni meghívott, és természetesen igent mondtam, mert örülök, hogy végre boldognak láthatom."

 

Gregor BernadettKoncz GáborSzarvas Attilaesküvőszerelem