Új Zámbó Jimmy-lemez jelenik meg

2015.05.11. 06:53

Zámbó Jimmy eddig sosem hallhatott dalai kerültek elő, így hamarosan új lemeze jelenik meg.

"Küldetésemnek érzem, hogy ezzel a lemezzel a Királyt visszahelyezzem a trónra" - mondta a Blikknek Boros László. Mint kiderült, ő volt az első, aki 1991 júniusában lemezszerződést kötött az akkor még elsősorban vendéglátós tehetséggel. A közös munka jó ötletnek bizonyult, Jimmy debütáló lemeze a Csak egy vallomás címmel több mint 40 ezer példányban fogyott. Erre az óriási sikerre már minden nagyobb kiadó fel is figyelt, így hamarosan véget is ért a gyümölcsöző közös munka. 

Forrás: MTI/Földi ImreForrás: MTI/Földi Imre

"Jimmy kilencvenegy decemberében közölte velem, hogy menni akar, de ígéretet tett, hogy megcsinálja velem azt a két lemezt, amit a szerződésünk még magában foglalt" - mondta Boros. Jimmy tartotta is az ígéretét, és pár hónap múlva beállított hozzá 22 dallal és világslágerrel, amelyekhez zömében Boros írt szöveget, a számokat pedig titokban vették fel, ugyanis ekkor már érvénybe lépett Jimmy új szerződése egy lemezkiadóval. 
Noha Jimmy halála ugyan a producer kiadott már egy lemezt a hanglemezkiadójával közösen, ám felesége ekkor nagybeteg lett, így a magánéleti problémák miatt nem dolgozta fel az anyagot, és maradt még egy lemeznyi sláger. Ám úgy érzi, ezzel még tartozik az énekes rajongóinak, így hamarosan hallhatjuk a tiszta hangú, 23 éves Jimmyt.

Zámbó JimmyslágerlemezZámbó Jimmy