Harsányi Levente életében először nyaral kettesben a kisfiával

2015.06.06. 06:37

Kétgyermekes apukaként újra kellett terveznie a nyaralási szokásait Harsányi Leventének. Olaszországba készülnek, de nem fog együtt pihenni az egész család.

Tavaly ősszel megszületett Harsányi Levente kislánya, Lilla, akinek az idei lesz az első nyara. A pici lány a Balatonra készül, édesapja és bátyja pedig a tengerpartra.

Hamarosan elutazunk a 6 éves kisfiammal a tengerpartra. Ez lesz az első olyan közös utazásunk, amelyen csak kettesben leszünk. Egy hétre kocsival megyünk Jesolóba, ahol a terveink szerint remekül fogunk szórakozni. Beterveztünk csúszdaparkot, pizzázást, fagyizást, sok-sok fürdést. Nándi már leadta a rendeléseket, mivel szeretné tölteni az idejét. A gyerek pont olyan korba ért, amikor már sok mindent lehet vele együtt csinálni. A 8 hónapos Lilla nem tart velünk, vele nem leányálom az utazás, ő a Balaton partján fog nyaralni” – magyarázta Levente, aki izgatottan várja az indulást. Ha hazajön, akkor viszont őt várja a munka.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Nyáron a család leköltözik a Balatonra, innen járok fellépésről fellépésre. Sport, munka, fellépés, gyerek és pihenés teszi ki a nyaramat, és egy komoly felkészülés. Augusztusban triatlonversenyre készülök, az olimpiai távot szeretném teljesíteni. Felkészülés gyanánt heti kétszer úszom, futok és biciklizem. Az úszás, az nagyon érdekesen alakul!” – nevetett Levente, majd elmesélte, miért is.
„Azt hittem, tudok úszni. Amikor lementem az első edzésre, az edző kérte, hogy mutassak valamit. Házi mellúszást adtam elő. Pár tempó után odajött a medence széléhez, és közölte, hogy egy intelligens vizsla úszik így. Megmutatta újra, hogyan kell úszni, szinte gyereknek éreztem magam. Azóta jobban megy” – tette hozzá Levente, aki a Duna TV-n a Magyarország szépe választás egyik műsorvezetője lesz.

Kapcsolódó cikkek
Megható! Szandi és lánya egy lenyűgöző duettben

Igazán inspiráló az a szeretet, ami abból a videóból árad, amelyben az énekesnő és Blanka együtt énekelnek. Szandi meghatódottságától pedig elolvadtunk.

Hajdú Péter Kasza Tibit ekézte a Facebookon

Hajdú Péter kisfiáról és Kasza Tibiről osztott meg egy képet, vicces címmel.

Harsányi LeventeOlaszországnyaraláskisfiú