Rékasi Károly először beszélt balesetéről

baleset Pikali Gerda Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly elmesélte, mire emlékszik a kórházban töltött időből. 

Rékasi Károly arra emlékszik, hogy a baleset előtt SMS-t küldött szerelmének, Gerdának, akit később a rendőrség hívott fel, hogy elmondja, a színészt kórházba vitték.

"Egy hete történt az első olyan dolog, amire emlékszem. Volt a kórház dolgozói közül olyan, akit állítólag megfenyegettem, elkezdtem követelni a szabadságomat. Azt mondják, ijesztő voltam, hiszen mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem. Rémisztő lehetett az is, amikor az orvosok azt mondták, mindent megteszünk, hogy életben maradjon – mesélte Rékasi, aki teljesen tisztán és érthetően beszélt, sőt kifejezetten jókedvű volt, nevetett és viccelődött is. Ez fontos, mert fejsérülés is szerepelt a számos törés mellett a baleset következményeinek listáján, így ez igazán jó hír."

A színész otthon mankóval közlekedik, és elárulta, már volt a Balatonnál is egy kicsit a baleset óta, de nem nyaralni, hanem egy gyerektáborban jótékonykodni. Rékasi elmondta, szerinte vigyáznak rá odafentről, hogy túlélhette a balesetet.

Életveszélyben volt Charlize Theron - Gyilkos cápákkal úszotthttp://www.life.hu/sztarok/20150724-eletveszelyben-volt-charlize-theron-gyilkos-capakkal-uszott.htmlNemrég sokkoló dolgokról mesélt a gyönyörű színésznő egy cápatámadás kapcsán. TV + Sztárok--Ők azok a magyar sztárok, akik egyidősek a Forma-1-gyel!http://www.life.hu/sztarok/20150723-ok-egyidosek-a-forma-1-el.htmlEgy szempillantás alatt elrepült 30 év, mióta a Forma–1-es autóverseny betette lábát hazánkba. Egy egész generáció nőtt fel az első autóverseny óta, számukra teljesen természetes, hogy nálunk is megrendezik a világ legnagyobb száguldó cirkuszát. Nézd meg, kik ők, akik egyidősek a Forma–1-gyel.TV + Sztárok--Irigyeljük! Két gyerek után megmutatta alakját Béres Alexandra http://www.life.hu/sztarok/20150723-ket-gyerek-utan-megmutatta-alakjat-beres-alexandra.htmlMásodik kislánya születése óta először állt füdrőruhában fényképezőgép elé Béres Alexandra és egyből címlapra is került. TV + SztárokÖrdög Nóra végre elárulta, milyen a kapcsolata Liptai Claudiával http://www.life.hu/sztarok/20150723-ordog-nora-liptai-claudiaval-valo-viszonyarol-nyilatkozott.htmlÖrdög Nóri a Liptai Claudiával való állítólagos rivalizálásáról beszélt a Mokkában.TV + Sztárok--Két új csókpartnere is van Eva Longoriánakhttp://www.life.hu/sztarok/20150723-eva-longoria-szineszno-koalaval-es-kenguruval-csokolozott-ausztraliaban.htmlA színésznő Ausztráliában múlatja az időt, ahol szívesen barátkozik, így két új csókpartnert is sikerült találnia.TV + Sztárok--Fenékbe harapta egy ló Vajna Timithttp://www.life.hu/sztarok/20150710-vajna-timea-szivesen-elne-egy-farmon-tele-allatokkal.htmlVajna Timi világ életében imádta a gyerekeket és az állatokat, így mindig is nagy vágya volt egy saját kis farmon élni. Pedig akár retteghetne is a lótól!TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.