40 éves lett a sármos vízilabdázó- Kásás Tamás ünnepel

2016.07.20. 08:49

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó ereiben lehet, hogy inkább víz csörgedezik vér helyett. Már apja is vízilabdázó volt, ő pedig 6 éves korában lett ennek a sportnak a szerelmese.

Nagyon korán kezdte el a vízilabdázást a ma 40 éves Kásás Tamás, de ez nem is csoda, hiszen édesapja is ezt a sportot űzte. A válogatottal felnőtt és utánpótlás szinten is minden nagy tornán szerzett aranyérmet. Már 17 évesen ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, és tagja lett a felnőtt válogatott keretnek.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kásás Tamás számos versenyen bizonyított, utolsó szereplése 2012-ben volt a londoni olimpián. Még ott bejelentette, hogy befejezi válogatott pályafutását, később pedig arról nyilatkozott, hogy Amerikai Egyesült Államokban fiatal vízilabdázókkal fog foglalkozni. Ez azonban nem tartott sokáig, három hónap után visszatért Magyarországra, és vendéglátózni kezdett. Éttermet nyitott, ám nem ment zökkenőmentesen az üzlet: hat hét után hazamenekült a szuperséf, de Kásás Tamás nem adta fel!

Boldog születésnapot kívánunk!

Kásás Tamásszületésnapvizilabdázó