Kiderült, hol dobhatták a Dunába Novozánszky, VV Fanni testét

Duna holttest Novozánszki Fanni gyilkos VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint azt a Life. hu is megírta, VV azaz Novozánszky Fanni eltűnését november végén jelentette családja. A fiatal lány azóta sem került elő, állítólagos gyilkosát pedig még tavaly év végén előzetes letartórztatásba helyezték. A férfi nem ismeri el tettét. A fiatal lány meggyilkolásáról különböző teórák vannak, ám a holttest még nem került elő.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség VV Fanni holttestét, akit állítólagos gyilkosa, a kamerafelvételeket látva, ölbe vitt az autójáig. A férfit, akit a felvételeken felismertek, előzetes letartóztatásba helyezték, ám tettét ezidáig még nem ismerte be.

A fiatal lányt egyes hírek szerint a pénz miatt, más híresztelések szerint szerelemféltésből ölték meg. Egy biztos: holtteste még mindig nem került elő.

vv fanni Forrás: --

A Blikk azonban úgy tudja, forró nyomon van a rendőrség, ugyanis egy kamera rögzítette az állítólagos gyilkos szalkszentmártoni tartózkodását: több mint fél órán keresztül volt látható egy bányató környékén a férfi. A gyanúsított számára több mint valószínű, hogy nem volt ismeretlen a környék, ugyanis lakóhelyétől mindössze néhány kilométerre található. Bár a bányatakavat átkutatták már, kiderült, hogy a tavaktól néhány percnyi autóútra található egy régi dunai kompkikötő, ami nincs bekamerázva. Lehetséges, hogy itt dobhatta a vízbe a lányt a gyilkos.

"Beszédtéma volt nálunk, amikor a bányatavakat ellepték a tűzoltók, a rendőrök, sőt, még búvárok is jöttek, akik átkutatták a jéghideg vizeket. Az ott munkát végzőkön kívül arrafelé szinte senki sem jár, a mellette lévő Duna-parti rész pedig gyakorlatilag kihalt. Ha arra kíváncsi, hogy feltűnik-e bárkinek, ha valaki oda lehajt egy autóval, akkor arra a válaszom egyértelmű: nem" - mesélte a lapnak egy helybéli lakos.

Tóth Gabi és Krausz Gábor, a Séfek séfe sztárja egy pár? Árulkodó fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180223-toth-gabi-es-krausz-gabor-a-sefek-sefe-sztarja-egy-par-arulkodo-fotok.htmlTóth Gabi nem szingli többé? Krausz Gáborral sejtelmes üzeneteket váltanak a közösségi oldalaikon.TV + Sztárok--Így vallott szerelmet a nyilvánosság előtt Berki Krisztián férjezett szerelme, Katona Renátahttp://www.life.hu/sztarok/20180223-igy-vallott-szerelmet-a-nyilvanossag-elott-berki-krisztian-ferjezett-szerelme-katona-renata.htmlBerki Krisztián szerelméről, Katona Renátáról kiderült, hogy még férjnél van. A fiatal szépség kapott hideget-meleget a kommentelőktől. Így üzent azoknak, akik rossz szemmel nézik házasságából való kilépését.TV + SztárokOrigoKelemen Annát szétszedték a kommentelők, amiért indulni akar a választásokonhttp://www.life.hu/sztarok/20180223-kelemen-annat-szetszedtek-a-kommentelok-amiert-kepviselokent-indul.htmlKelemen Anna képviselőként indul, ezt közösségi oldalán jelentette be. Követőit igencsak megosztotta a hír: kap hideget-meleget.TV + Sztárok--Férjes asszonyt szeret Berki Krisztián: Katona Renáta még házashttp://www.life.hu/sztarok/20180223-ferjes-asszonyt-szeret-berki-krisztian.htmlBerki Krisztián életében először szerelmes, saját bevallása szerint. Választottjáról azonban kiderült, hogy másfél éve férjnél van... TV + Sztárok--Kisbabát vár Kulcsár Edina: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180223-kisbabat-var-kulcsar-edina-foto.htmlKulcsár Edina valóban kisbabát vár, ő maga mesélte el a nem mindennapi történetet. TV + SztárokOrigoShane Tusup tanítványaival és munkával vigasztalódik Hosszú Katinkával való szakítása utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180219-shane-tusup-tanitvanyaival-es-munkaval-vigasztalodik.htmlTanítványai körében ismét mosolyog Shane Tusup, aki a munkába temetkezik Hosszú Katinkával történt szakítása után. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.