Az Ázsia Expressz után szakított Kulcsár Edina és Csuti

2019.01.31. 13:20

Kulcsár Edina összepakolta a cuccait, és elhagyta Csutit az Ázsia Expressz után. Elárulták, hogyan sikerült megoldani a problémáikat. 

Kulcsár Edina és Csuti ma már igazi családként élnek, férjként és feleségként nevelik közös gyermeküket. Kapcsolatukban nyoma sincs problémának, de ez nem volt mindig így. Kiderült, hogy Edina szakított Csutival az Ázsia Expressz című műsor után.

Kulcsár Edina és Csuti szakítottak az Ázsia Express utánForrás: Instagram/Csuti

"Az Ázsia Expressz című műsor után volt egy rövid ideig tartó szakításunk. Edina elköltözött tőlem, én pedig rájöttem, tényleg meg kell változnom ahhoz, hogy megtartsam őt. Nem tagadom, amikor összepakolta a cuccait és elment, romokban hevertem, sőt sírtam is,  mert fájóan üres volt nélküle a lakás. Örök igazság, ha nincs velünk az, akit szeretünk, akkor érezzük igazán a hiányát" – mondta Csuti a Meglepetés Magazinnak. Természetesen sikerült megoldaniuk a problémákat, erről már Edina beszélt. "A szakításunk után Csuti felhívott, majd volt egy nagyon komoly beszélgetésünk. Kiültünk a teraszra, ahol elmondtam neki, mi bánt, miben kell gyökeresen megváltoznia.  Ő pedig megígérte, hogy ez megtörténik. Utólag elárulom, engem is meglepett, hogy mennyire akar, és nem üres ígéret maradt, amit megbeszéltünk" – idézi a Blikk Edinát. 

Kulcsár EdinaszakításÁzsia ExpresszCsuti