Rendőrökkel és lakatossal akarta kilakoltatni az unokáját Pécsi Ildikó

Fotó: MTI/Zih Zsolt -
kilakoltatás Pécsi Ildikó rendőr lakatos Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hat év után véget ért Pécsi Ildikó és menye, Pártos Csilla kálváriája – írja a Blikk. Kedd délelőtt megkezdték a színésznő unokájának, Csabinak a kilakoltatását, ám a fiú nem volt már a lakásban.

Kedden délelőtt 10 órakor rendőrök, végrehajtók és egy lakatos is érkezett Pécsi Ildikó színésznő lakásához, ahol eddig az unokája, Csabi lakott. Miután kinyitották a zárakat, a hatóság emberei mindössze fél óra alatt végeztek. A színésznő unokájának 30 napja maradt arra, hogy a még ott maradt dolgait elszállítsa.

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla Fotó: MTI/Zih Zsolt


"Korábban elvittük a bútorokat, mert édesanyaként az volt a leglényegesebb számomra, hogy a fiamnak ne essen baja, és újra otthonra találjon. Csabi pedig reggel elment az egyetemre vizsgázni, ahogy eddig is tette. Ahogy eddig, most is, és amíg csak élek, minden erőmmel támogatom a fiamat. Azt gondolom, ha egy család már nem is él együtt, a kapcsolatot meg kell tartani úgy, hogy az mindenki számára jó legyen. Többször tettem erre kísérletet, sajnos, nem sikerült. Én ennek ellenére soha nem adom fel, hogy az egykor egymást szerető családtagok megint tudjanak egymás szemébe nézni"
– nyilatkozta a lapnak Pártos.

Pécsi Ildikó viszont nem békül: "Velem nem lehet kibékülni. Én bárkiért megteszek bármit, de van egy határ, amit nekem is meg kell húznom. Néhányszor beszéltem az unokámmal, Csabival telefonon, nemrégiben pedig találkoztam is vele. Nem is tudom, hány éve nem láttam már. Nagyon sírtam, miután elváltunk. Boldog voltam, hogy végre láthatom. Aztán mégis úgy döntöttem, tiszta helyzetet akarok, ki kell onnan költöznie. Nehéz megemészteni azt a sok igazságtalanságot, ami ért minket."



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.